VBF: Kötelező lehet-e a felülvizsgálat?

VBF: Kötelező lehet-e a felülvizsgálat?

A tegnapi írásom mintegy folytatásaként egy érdekes dologról szeretnék beszámolni. Ez pedig nem más, mint a VBF. Nem, ez nem a vörös-boros-fanta közkedvelt rövidítése (már aki szereti), hanem a villamos biztonsági felülvizsgálat kezdőbetűi.

Ugyanis a háttérben egy “új” szakma, egy “új” ráépülő képzés létrehozása folyik, mégpedig a fenti néven. Voltak, vannak és lesznek még hosszan viták a létjogosultságáról, a képzés milyenségéről, de mivel az elsők között vagyok, akik részt vesznek benne, eléggé közelről követem a folyamatot.

Száz szónak is egy a vége: az a megérzésem, és abba az irányba mutatnak a folyamatok, hogy a villamos biztonsági felülvizsgálat előbb-utóbb a lakás-eladások kötelező eleme lesz. Kicsit hasonlóan az energetikai tanúsítványhoz.

Én magam üdvözölném ezt a lépést. Tapasztalataim alapján a tegnap írt események nagyrészt elkerülhetők lennének. Természetesen nincsenek illúzióim, hiszen tudjuk, hogy minden is lehet. De ha az eladó és a vevő kezében is lenne egy leírás az elektromos hálózat állapotáról, akkor nagyon fontos lépést tennénk a biztonság felé.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez