Címnek inkább azt szerettem volna adni, hogy “A lámpa varázshatalmú szelleme”, de az nem fedte volna le igazán mondanivalót. A történet a múlt héten történt, amikor a munkáink többsége szerelvényezés volt.
Még kicsit visszatérve a tegnapi napelemes-leállításos írásomra, illetve azt ezt ihlető podcast-re, egy fontos dologgal találkoztam. Teljesen “véletlenül” dobta fel az egyik közösségi médium a régi bányász vasutakhoz tartozó kiállítást.
Kedves barátom hívta fel a figyelmem egy videóra, ami az elmúlt időszak “lerágott” csontjáról szól. De nem akárhogyan, hanem idősebb szakemberek szemével. Akiknek már mindegy, hogy mit mondanak. (ergó nem kell pc-nek, azaz politikailag korrektnek lenniük, hogy ne bántsanak meg a véleményükkel senkit)
Teljesen ledöbbentem villanyszerelőként, bár semmi okom nem volt rá. A kapcsolók és konnektorok szerelése közben beszélgettem ügyfelemmel, és bár ő műszaki ember, a felesége egyáltalán nem az.
Felmerült kérdésként az utóbbi időben több volt és jövendőbeli ügyfelünk révén: kell-e új, energiatakarékos eszközöket vásárolni? Megéri-e egyáltalán?
Lassan közeledik az évvége, és beköszöntöttek a hidegebb idők is. Az előbbi majd a különböző “évfordulók” miatt, utóbbi pedig a villamosenergia-fogyasztás alakulása okán lehet/lesz érdekes.
Szeretem a statisztikákat, valószínű, ha nem villanyszerelő lennék, különböző adatokat bújva, összehasonlítgatva őket, trendeket, megfigyeléseket végezve dolgoznék. Egyik heppem ezen kívül a fogyasztás tényleges mérése (hepp = személyes hóbort).
Túl sok újdonságról beszámolni nem lehet ezen a téren, ami történt, megtörtént. Szánalmas, és rémisztő, hogy folyamatosan esnek ki a csontvázak szekrényből. Persze ezek azért olyan csontvázak, amik már korábban ott voltak a szekrényben, ki is estek onnan már egyszer-kétszer.
Vannak dolgok, amiket kötelező felhúzni. Egyszerűen muszáj, mert ha nem, akkor büntetés lesz a vége. Vagy kinéznek. Vagy lelkiismeret furdalásod lesz. Vagy probléma lesz a felnemhúzásból egy idő után.
Hihetetlen dolog történt velem a múlt hét péntekén. Nagyjából már a munkaidő vége felé jártunk, amikor csörgött a telefonom. Persze nem tudtam oda rohanni, de szerencsére láttam ki keresett.