Nemrég “megkaptam” az egyik ismerősömtől, hogy – szó szerint így volt: “neked b… meg sosincs időd!”. Azt hiszem igaza van, de szerintem nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy ezzel azért nem vagyok egyedül.
Múlt kedd egy igen szép és kellemes napsütéses nap volt. A munka is kiválóan haladt ebben az időben (és persze a 3 hét pihenés is megtette a hatását), ezért úgy gondoltam lelépünk korábban, és pecázunk egy kicsit a gyerekekkel.
Kezdődik az iskola és az óvoda, és ilyenkor hagyományosan át szoktuk nézni a gyerkőcök dolgait. Nemcsak itthon, és nem csak az elektromos berendezéseket.
Balatonfüred, Veszprém, és még sorolhatnám. Sok helyen voltunk az utóbbi időben, és megdöbbenve tapasztaltam (na jó, annyira nem megdöbbenve), mennyi helyen van panel.
Tulajdonképpen a 3 hetes szabadságot, amiről már korábban és tegnap is írtam, Attilának köszönhetjük, aki először is múlt héten megnősült, és aztán nem átall elmenni még nászútra is. Mivel nálunk már egyik sem opció – bár gondolkoztunk egy 10 éves évfordulós party-n -, de a szabadság az szabadság, így hát mi is duzzogva eltöltjük.
Mert kiszakadni a hétköznapokból, valami mást csinálni, máshogy lenni és más dolgokat megélni: nálunk ezt jelenti a szabadság.
Szabadságon vagyunk… Hirtelen ötlettől vezérelve – és elkerülve az út szűkítéséből adódó nem kicsi torlódást – más irányba indultunk haza.
…és “párnagyűröttre”, természetesen. Szeretem a pihenőidőket, mindig várom, hogy elérkezzen. Ilyenkor ugyanis jó érzéssel sutba vágom a koránkelést.
Majd vissza, igen, de most még nem . Pihennünk kell. De ez esetünkben inkább azt jelenti, hogy mást csinálni.
Sok embernek még nem meséltem, de imádom a várakat. Amikor csak tehetem, nyaralás alatt 1-2 várat, vagy várromot megnézünk. Meglepő, hogy mennyi vár, illetve várat magán hordozó magaslat van idehaza.