Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.
Van egy álmom. Mint Martin Luther Kingnek, és mint sok dalszövegben. Sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetne a családi vállalkozás szakmai részébe bevonni a család hölgy tagjait.
Javában tombol a nyár. Szeretem. Bár a túl nagy meleg nem tesz jót, de a hajnali hűvösben indulás és az esti naplementék kárpótolnak, és visszahoznak sok-sok emléket a gyerekkoromból.
Itt az idő: “Apa kezdődik!” Mikor ezek a sorok kikerülnek a “forgalomba”, már a repülőn ülünk, és úticélunk először Frankfurt, majd Helsinki, és végül vonattal Tampere.
Tampere egy város Finnországban. A térképet sokat nézegetve, streetview-t és webkamera képeket elemezve nem túl nagy város, sok agglomeráció beli településsel. Még több tóval, szép utcákkal, csinos vonatokkal és villamossal. Van minden, mi szem szájnak ingere.
Ha itt a tavasz, akkor irány a kert!
Amikor az időjárás is a kegyeibe fogad, és szép napsütéses időben lehet dolgozni a felhasználni kívánt faanyagon, akkor tudom igazán értékelni, hogy vannak nagyon jó emberek körülöttem, akik miatt ez sikerülhet.
A gyermekeim oktatási intézményében (jól van na, le akartam így írni, pc-nek, azaz politikailag korrektnek kell lenni) mi is megtartottuk a télűző népszokást: farsangoltunk.
Egyik kedvenc sportágam a jégkorong. Valamikor az ezredforduló táján találtam rá az élvonal meccseire, úgy emlékszem pont egy világbajnokság alkalmával. Mint kiderült, itthon is van, még válogatott csapat is, de akkor ez még egy szűk réteg kuriózumnak számító sportja volt.
Imádom az évnek ezt az időszakát. Mindig komoly munka előzi meg, hogy mindent is lezárjunk és ne maradjon semmi sem a következő évre.
