Visszatérünk!
Majd vissza, igen, de most még nem . Pihennünk kell. De ez esetünkben inkább azt jelenti, hogy mást csinálni.
Majd vissza, igen, de most még nem . Pihennünk kell. De ez esetünkben inkább azt jelenti, hogy mást csinálni.
Ez a sztori nem olyan régi, és totálisan kikészített. Elsősorban idegileg viselt meg, másodsorban olyan szinten rendültem meg az emberi odafigyelés és a munka profi és jó elvégzésébe vetett hitemben, hogy az csak na.
Sok embernek még nem meséltem, de imádom a várakat. Amikor csak tehetem, nyaralás alatt 1-2 várat, vagy várromot megnézünk. Meglepő, hogy mennyi vár, illetve várat magán hordozó magaslat van idehaza.
…ott egyszerűen megoldjuk ezt a gondot: vettem egy mini napelemet (telefontöltős, USB csatlakozós, kis teljesítményű), kaptam hozzá még egy riasztóhoz való mini akkumulátort (ezt majd még össze kell hozni), és ezt beszereljük az autóba.
Eljött végre ez az idő is. Mióta villanyt szerelek, ilyen még nem volt, és talán az 1-1 hetes pihenéseket sem vártam soha ennyire, mint ezt a 3 hetet most.
Nem is igazán a működése érdekes, mert az nem bonyolult, hanem az, hogy vajon honnan kapta a nevét? Mitől lett ceruza?
A történet nem régi, és komoly tanulsággal szolgál. Némileg hibásak benne a lépcső-szerelő szakik, de nem az ő felelősségük ez.
Tegnapi írásom késztetett arra, hogy rávilágítsak egy fontos dologra. Tény és való, hogy egyre felkészültebb mindenki, aki felújításra adja a fejét. De még mindig sokan vannak olyanok, akiket könnyen “megetetnek”.
Egyre felkészültebbek az ügyfeleink. És ez nagyon jó hír. Egyre több információ érhető el az interneten a villanyszereléssel kapcsolatban, és egyre érthetőbben vannak megfogalmazva.
Mindenki életében eljön az a pont, amikor számot kell vetni azzal, hogy hol is tart most. Nálam ez a nyári szünet előtti nagy rohanás kellős közepén jött el.