Én magam régóta korán kelek, és szeretek is korán kelni. Azt tapasztaltam, hogy ez jót is tesz nekem. A hajnalok sötét csendjei vagy az éppen felkelő nap mindig az enyémek. Ez az én énidőm.
Nagyon kedves ismerősömnél olvastam a héten, hogy a “növekedés szempontjából az ajánlás a legjobb, a legfontosabb egy cég életében”. Mélyen egyet kell értsek ezzel a gondolattal.
“Megkaptam” már többször is, és értetlenül állok ezen kijelentés előtt. Szinte folyamatosan piszkálnak vele és kérdezik: minek “hajtunk” ennyire?
A múlt heti festős sztori írása közben gondolkoztam ezen, majd közvetlen utána egy pólófelirat jött szembe a neten. Véletlenek ugyebár nincsenek, így hát írnom kell róla, hogy miért is nem hallgatunk zenét munka közben.
Sokáig kísérte minden tevékenységemet egy görcsösség. Nem a rossz értelemben vett görcsösség, ami blokkolhat egy idő után, hanem az a fajta, amikor nagyon neki feszülsz és pörögsz dolgokon, és ragaszkodsz hozzájuk.
Ahogy egyre többet forgolódom az építőipar területén – főleg felújítások környékén -, egyre jobban látom, hogy mi miért történik. Nincs birtokomban a Szent Grál (vagy mégis?), de vannak dolgok, amiket megtehetünk az ügyfeleink érdekében.
A tegnapi folytatásaként nézzük meg a másik nézőpontot. Ez ténylegesen az, amikor a tulajdonos “korbáccsal áll felettünk”, hogy hajtson minket. És az embernek az az érzése, hogy mindenbe beleszól, mindent megnéz, mindent jobban tud…
A kérdést két nézőpontból is lehet vizsgálni. Én most az összeférhetetlenség oldaláról közelítem meg a dolgokat. Az a helyzet, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy csak akkor vagyunk hatékonyak, ha “egyedül” dolgozunk.
Mi az, amit mindenképpen megkövetelek magamtól és a kollégáktól? Tervezés, odafigyelés, pontosság. TERVEZÉS: Minden napot ezzel kezdünk.
Szó szerint és a meleg miatt átvitt értelemben is.
Általában azt lehet megfigyelni – és ez független az évszakoktól -, hogy vannak időszakok, amikor egyszerűen annyi dolgod lesz, hogy nem látsz ki belőle.