Túl a 2000 követőn a Tiktok-on

Túl a 2000 követőn a Tiktok-on

Imádom. Egész egyszerűen hihetetlen dolgok történnek ezen a felületen, és ezt látom nagyon sok barátomnál is.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem gondoltam volna, hogy valaha is használni fogom ezt a felületet. Sok dolgot hallottam róla, és nem pozitív értelemben. Bárki, aki ezt használta, vagy ismert olyat, aki használta, egy idő után ez a fenti véleménye alakult ki.

Ennek ellenére belevágtam, mert olyan ember tanácsolta ezt, akiben 100% megbízom, és aki előttem minden ilyet kipróbál. Bár még így is, valahogy az elején, mikor az ott lévőket figyelgettem, kicsit elbizonytalanodtam: most tényleg ezt kell nekem is csinálnom?

A tartalom készítésnél nagy örömmel mutatnék meg mindent, de sajnos sok olyan apróság is van, amit nagyon szívesen mutatnék meg, de ami belső céges dolog, és nem baj, ha más nem látja. Így irányvonalként inkább azt határoztuk meg, hogy megmutatjuk a mindennapjainkat: éppen hol dolgozunk, mit látunk, milyen érdekességek vannak, mik a figyelmeztető jelek, hogy elavult a hálózat.

És ezeket a történéseket azon “melegében”, pár másodperces rövid szösszenetekként lehet a legjobban “tálalni”. Egész jól elboldogulok vele egyébként, tetszik is, de a prímet még mindig a régészeti videók viszik, amikben azokról a tárgyakról számolunk be, amiket a régi idők „szakijai” hagytak hátra számunkra, cigarettás dobozok, tejeszacskók, újságok formájában.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán