Gardrób szekrényt vettünk az IKEA-ból

Gardrób szekrényt vettünk az IKEA-ból

A mai “hírmorzsa” kicsit talán kapcsolódik a tegnapi, és kicsit a hétfői, ünnepi írásomhoz is. Annyiban mindenképp, hogy a hosszú hétvége viszonylag hűvös időjárását családi szekrény-összerakással vészeltük át.

Ha még egyszer építkezni fogok, 2 dolgot biztosan csinálok: az egyik az egy szauna. De nem infra, hanem a köves locsolgatós. Előre fűthetően, távolról vezérelve. Egy jó kis hidegvizes zuhanyzóval mellette.

A másik egy dolgozószoba. Egy viszonylag nagy helyiség, ahol 2 ember kényelmesen elfér, egymást nem zavarva. Ez az utóbbi időben nagyon-nagyon könnyítette volna a dolgunkat. Egy-egy digitális tanfolyam, egy-egy utazásmentes felmérés sokkal kényelmesebben kivitelezhető lett volna egy állandó helyről.

Ez fog most megvalósulni: ugyanis eldöntöttük, hogy a mostani úgynevezett gardrób szobánkat (ami most inkább raktárként funkcionál) átköltöztetjük gardróbszekrényként az egyik szobába. És itt rendezzük be az irodánkat. Ez a része is izgalmas lesz.

De ehhez először is a családi hétvége és összefogás keretében az IKEÁ-ból vásárolt gardróbszekrényt kell megalkotni. Minden tiszteletem az övék, jól átgondolt koncepció, és még összerakni sem olyan veszélyes. És az jó pár kilométer, mire a dobozok hazaértek, futás helyett sem volt utolsó.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez