Szuper az új konyha! De nem működik a sütő!

Szuper az új konyha! De nem működik a sütő!

A felújítási támogatásokkal kapcsolatban, ahogy a híres filmben is elhangzik: a nemzetközi helyzet fokozódik. Megérkezett az eddigi legdurvább telefonhívásom. Megosztom veletek, mert tanulságnak sem utolsó.

Egy kedves női hang köszöntött a telefon másik oldalán pontban reggel 8 órakor. (Imádom azt, amikor valaki tiszteletben tartja a munkakezdést, bár mondjuk én magam jóval korábban kelek.) Bemutatkozott, talán még a címet is mondta, de rögtön bele is vágott a közepébe.

Kicsi kétségbeesést véltem felfedezni a hangján, de ez elsőre nem jelent semmit. Elmondta, hogy most újíttatta fel a konyháját a panel lakásában, és megérkeztek az asztalosok. Át is adná telefonon a vezetőjüket nekem, lennének kérdései, én biztosan tudom a válaszokat.

Mindez olyan gyorsan történt: már az asztalos mutatkozott be (tiltakozni, vagy kérdezni esélyem sem volt). Ő se magyarázkodott sokat, egyből kérdezett: hol a dugalja a sütőnek? És a mosogatógépnek? Ő itt egy dobozt lát, és ebben szigeteletlenül alumínium vezeték van, de még nem mert hozzányúlni. És hogy ez az-e, mert a tulajdonos hölgy erre gondolt. És (jogos) felháborodással a hangjában elindult a kérdés áradat:

Hogy én ezt komolyan gondoltam-e, hogy erre nekik kéne rácsatlakoztatni az összes eszközt? Az nem a villanyszerelő dolga? Alapvetően talán megoldaná, de ezt itt most hogy csinálja? Merthogy ez itt már körbe van csempézve, és ez itt van a pult kellős közepén?

Hogy gondoltam, hogy vigye innen le a pult alá a vezetéket? És tényleg biztos az, hogy ez a vékonynak tűnő alumínium vezeték el fog bírni ennyi mindent? De tényleg, hogy gondoltam, hogy kerül ez a pult alá? Hogy lehet itt hagyni szigeteletlenül a vezetéket? Milyen villanyszerelő az ilyen? Villanyszerelő egyáltalán?

Ha igazat akarok mondani, egy kicsit lefagytam, és azon járt az eszem, hogy hol voltam én felmérni, ahol aztán nem én dolgoztam, de véletlenül engem hívhattak (ilyen már történt korábban). Mivel amúgy is ezen gondolkoztam, az asztalos még mondta a magáét, eltelt 2-3 perc, mire szóhoz jutottam.

Kiderült, hogy engem csak azért hívtak, mert a tulajdonos azt gondolta, hogy panel specialista villanyszerelő lévén biztosan tudom, hogy hol van a konnektor a mosogatógépnek meg a sütőnek. Az asztalos meg azt hitte, hogy én szereltem a villanyt, ezért kéne tudnom.

Végül megbeszéltük, hogy rakja össze a konyhát nyugodtan, én pedig 1-2 héten belül felmérem, hogy mit lehet csinálni, tudunk-e áramot “csiholni” a gépeknek.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Napelemista kalandok – Így állunk most

Nem lehet elengedni ezt a témát, mert most a fél ország (na jó, inkább talán csak a félnek a fele) ezen pörög. Gyorsan megírom, hol is tart a projektem, hátha segít azoknak, akik éppen dilemmáznak a telepítésén.

Villany Péter

Barkácsoljunk házilag napelemet a panelba?

És igen. Kezdődik a házi barkács kurzus! Indul a panellakások napelemesítése. De ha kérdezik, nem én adtam az ötletet! Sőt! Csak finoman megjegyezném, hogy mások már a YouTube-on és a TikTok-on is “osztják az észt”.

Villany Péter

Lekésel, ha nem veszel most napelemet?

Visszatérve a tegnapi kitérő után a napelem témára, kiderült ám, hogy hol van elakadva a három hete megrendelt rendszerem. A rezsicsökkentés csökkentése után olyan szintű kereslet indult meg a napelemek minden alkatrésze után, hogy hiány alakult ki a piacon.