“Oké Péter, nem sürgős, amikor erre jársz.” – “Péter, majd ha időd engedi, ráér.” – “Péter, nem probléma, majd hívj, ha van rá szabad kapacitásod és eljutsz ide.”
Nos ezek a azok a mondatok, amiket sosem szabad mondani egyetlen szakembernek sem. Mert ebben az esetben bekapcsolódik az agyunk úgynevezett ‘Pató Pál úr’ része (szakzsargonban ez a halogatás), és bizony minden egyes olyan feladat, ami sürgősebb, esetleg könnyebb vagy közelebb van, előrébb kerül.
“Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!””
Mert hiszen ez az apróság tényleg ráér még, nincs időpontja, nincs határideje, akkor meg majd jövő héten. Aztán a jövő héten sajnos (vagy nem sajnos) jön megint valami “zsírosabb” falat, valami komolyabb szakmai kihívás, ami megint csak előbbre kerül, és így tovább, és így tovább, és így tovább.
És nincs ebben semmi rossz szándék, csak egyszerűen tényleg úgy van programozva bent az agyunk (vagy legalábbis az enyém, meg még néhány szakié, akiket ismerek), hogy ami nem sürgős és/vagy nincs határozott időpontja, azt hajlamos ráérősen kezelni, és tologatni.
Mert tényleg úgy van, hogy mindig van valami, és amikor pihennél mondjuk egy hetet, akkor is kell valamit csinálni, és szinte minden nap mész valami villanyszerelőset “játszani”. Én mondjuk szeretem, de ez egy soha véget nem érő tanulási-tapasztalási folyamat.
A másik oldalról megnézve, sajnos a halogatás végett aztán vannak kellemetlenségek. Sokszor emiatt is van egy-egy megrendelő fejében negatív érzés a szakmák vagy egy adott szakember iránt. Teljesen érthető ez az oldal, sőt! Megígértem, hogy megyek, ő ad a szavamra, és minek hívogasson?
Nem szabad eltagadni, beleestem ebbe a hibába én is a kezdetek kezdetén. De jó ideje már, amikor meghallom, hogy “Ráér Péter, amikor időd lesz!”, hangosan (de nem gúnyosan) felnevetek. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy sosem szabad szakembernek ilyet mondani, és azonnal egyeztetünk egy fix időpontot, ami rögtön ott helyben be is kerül a naptárba.
