…a fát”. Vagy a festőt. Ez a történet is régi (persze ez viszonyítás kérdése), és még pályafutásomnak nagyon az elején játszódott. Akkor még sokszor úgy gondoltam, hogy biztosan én rontottam el valamit, vagy az általam kivitelezett dolgokkal van probléma.
Ezért futottam, szaladtam, rohantam vissza ezekre a helyszínekre, amennyire csak bírtam és ahogyan időm engedte, egyből. Nagyon lelkiismeretes voltam, és ez nemcsak az időmet rabolta el, hanem komoly stresszforrás is volt.
Az idők folyamán aztán szépen lassan a saját hibáimból tanulva rájöttem, hogy ilyen esetekben sosem az épített hálózat a ludas, hanem valamilyen apróság van “félre nézve”, valamiben félre értettük egymást, és a többi… Ezért aztán az esetek nagy többsége (100-ból 99 kb.) gyakorlatilag telefonon megoldható.
Az igazi ‘non plus ultra’ azonban az a festő kolléga volt, aki 2 napig nem festett, mert csipkedte őt a fal.
Hiába mondtam neki telefonon, hogy kapcsolja le az áramot, őt akkor is rázta az áram. Úgyhogy szegény 2 teljes napig nem dolgozott, csak ült a lakásban. Egyszerűen nem tudtam korábban menni.
Megérkezvén egyenest a kérdéses helyre mentem, és elkezdtem kérdezgetni, hogy mi történik. Két fal találkozásánál festett éppen, egy vastag esőlevezető-cső mellett, ami a hangszigetelés miatt körbe volt tekerve azzal a régi szálas üveggyapottal, és az külön még csirkehálóval is (azt a kislyukú kerítésdrótot hívjuk mi így).
Itt történt kétszer is, hogy megrázta őt. Hogy a nedves fal volt-e vagy az üveggyapotot tartó drót, azt nem tudta megmondani. Vezeték ugyan a közelben még a falban sem volt, a régi-új nyomvonal máshol “haladt”. De hát ez egy panel, itt bármi lehet. Na, gondoltam, ha tényleg ráz, a drót lehet a hibás, így hát elkezdtem méregetni.
Felkapcsoltam az áramot, mértem így, mértem úgy. Még a falat is bevizeztem – komolyan -, ahol állítása szerint festett, hátha ez volt a hiba oka, és előjön újra. Mondanom sem kell, egy órányi próbálkozás után sem tapasztaltam semmi anomáliát, még majdhogynem a falat is nyalogattam, mint anno a 9V-os elemet.
Megnyugodtunk mindketten, de azért abban maradtunk, hogy mivel időm most van, várjak már egy kicsit, míg ő elkezd festeni. Békésen leültem hát a konyhában egy asztal mellé, bámultam a téren játszó gyerekeket és hallgattam a festő fura zenéjét.
Egy jó negyedóra múlva tompa puffanás és hatalmas “Jujujujujjjj!” hallatszott a másik szobából. Rohantam, pulzusom az egekben, éppen annál a kritikus saroknál festett már… “Péter, mintha tűvel szurkálnának!” – “Hol?” – “Itt a háló mellett, nézd, hozzáért a felkar… jujujjjujjjjjjj, megint!”
Mint kiderült, az üveggyapotnak van egy olyan “szerethető” tulajdonsága, hogy szúr. Főleg ha már elég régi, és az ember nem zárt öltözetben dolgozik vele. Bizony-bizony olyan, mintha tűvel bökdösnének…