Pörög a panelpiac

Pörög a panelpiac

Mivel elmondhatjuk, hogy munkánk során folyamatosan panellakásokban vagyunk, a panellel kapcsolatos hírek 3 hetente – havonta jut el hozzám ingatlanos elemzések formájában. Elmondható, hogy a helyzet nem reménytelen.

Ami érdekes, és engem megfogott, 2016. második felében találkoztam először ezzel a jelenséggel. Mégpedig, hogy idősebb házaspárok vásároltak panelt befektetés céljából. Ezidőtájt sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

És utólag látszik is, hogy igen, igazuk volt. Bár azóta az ingatlanárak jelentősen változtak, mégis elmondható, hogy akik akkor ezt választották, jól jártak. (Persze tudom, ez azért sok mindentől függ, de ha optimálisan alakultak a dolgok, akkor jól jártak.) Most megint van egy ilyen irányú piaci mozgás, megint több az olyan ügyfelem, aki ilyen célból vásárol ingatlant.

És ezzel párhuzamosan a következőt olvastam a napokban: egyrészt a panelok tartják az árukat (számottevő áresés nem következett be, inkább tovább vannak az ingatlanok a piacon), másrészt az albérletárak a kezdeti csökkenést követően pár százalékkal még nőttek is.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).