Van egy kedves kollégám, akinek a véleményére adok. Már egy jó ideje nem gyakorló szakember, mivel a villamos-irányítás speciális területén dolgozik, de emiatt igazi elméleti “öreg” szaki.
Furcsán néz rám, amikor ezekről az okos-otthonos dolgokról mesélek neki. Ha nem ismered és beszélgetsz vele, akkor azt gondolnád, hogy ő egy olyan ember, aki az egészet totálisan ellenzi. Akinek ez a fejlődés dolog csak nyűg, minek az, a régi dolgok is tökéletesen megfelelnek a célnak.
Külső szemmel nézve valóban úgy néz ki a dolog, mintha a tanulni már képtelen (vagy inkább nem akaró – talán lusta?) ember tipikus példája lenne, aki inkább szidja az újdonságokat, mintsem megismerné. Nem gyakorló szakember, tehát munkákat sem veszít ezzel, de mégis ezt a benyomást kelti.
Az első egy-két alkalom ténylegesen frusztrált, aztán rájöttem, hogy nem ellene van az innovációnak-fejlesztésnek (van amúgy jó pár ketyeréje), mert a tudása mindenképpen meg lenne hozzá. Hanem a sötét oldalt figyeli. Azt nézi, mi lehet a hátránya, és egy picit görbe tükröt tart az egész elé.
Rájöttem, hogy ezzel a hozzáállással gyakorlatilag nem a lelkesedésemet akarja letörni, hanem csak felhívja a figyelmemet arra, hogy van a “sötét oldal”. Legutóbb a wifis, telefonról nyitható zárak voltak a terítéken, nekem nagyon tetszenek.
“Petikém, mi van, ha áramszünet van, hogy jutsz be a házadba? Vagy ha valamelyik kis elektronikus bizbasz tönkre megy és nem működik? Betöröd a betörésbiztos ajtót vagy bemászol az ablakon? És szerinted meddig tart az erre szakosodott “mestereknek” bejutni, ameddig nem vagy otthon?”
Az a durva, hogy minden ilyen beszélgetés végén elhangzik ez a mondat: “Peti, ne legyél hülye, mindig kell legyen analóg megoldása a dolgoknak”. És meg kell állapítanom, hogy igaza van: mindig ki kell legyen építve a lehetősége, hogy hagyományos kapcsolóval is lehessen kapcsolni a villanyt.
