Okos autó hazamegy?

Nemrég olvastam az elektromos autók kapcsán, hogy a Ford olyan szabadalmat nyújtott be, amivel cégek és a hatóság letilthatnák a kocsink bizonyos funkcióit, akár a teljes működését is, sőt…

Ez a fajta szinte totális kontroll egyszerre rémisztő és nyújt egyben új lehetőségeket. A benyújtott szabadalom egy olyan rendszert ír le, amellyel például egy pénzintézet távolról letilthat bizonyos funkciókat – a légkondicionálást vagy esetleg a rádiót – sőt az autó egészének a működését abban az esetben, ha a járművet vevő személy elmarad a fizetéssel.

A rendszer azt is lehetővé teheti, hogy az autó egy meghatározott „geokerítésen” belül működjön. Ez azt jelenti, hogy a kocsi csak egy bizonyos területen belül lenne üzemeltethető. A bűnesetek megelőzése vagy felderítése okán a kocsit irányító hálózathoz a rendőrség is hozzáférne. És ez nemcsak a GPS jelet érintené, hanem az összes többi érzékelőt, például a kamerákat is.

De ahogy a Ford fogalmaz ebben az ügyben:

„Nem tervezzük ennek bevezetését. Az új találmányokra vonatkozó szabadalmakat szokásos üzletmenetként nyújtjuk be, de ezek nem feltétlenül jelzik az új üzleti vagy termékterveket.”

Azért ne lepődjünk meg, ha egyszer csak a 80-as évek ikonikus sorozata, a Knight Rider mégiscsak megelevenedik: “KITT, Michael nem fizette be az adót, gyere haza.”

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Jákob lajtorjája

Gondoltam keresek egy rövid vagy hosszú videót arról, ahogyan egy Jákob nevű villanyszerelő bemutatja az általa használt létrát. És ezzel a poénnal felvezetem a mai érdekességet. De a sok tartalom között ilyet pl. nem találtam.

Villany Péter

Tulipános házak

Ha azt mondom Paks biztosan mindenkinek az atomerőmű jut elsőre az eszébe. Kinek a Paks I., kinek a Paks II., vérmérséklet függvényében, de mindenképpen erről lett híres a város elsősorban.

Villany Péter

Áramok harca

Döbbenetes, hogy már az 1880-as évektől használunk irányítottan elektromos áramot. Akárhogy is számolom maholnap ez bizony 150 év. Hihetetlen, és egy kicsit felfoghatatlan is, hogy ennyi idő alatt hova jutottunk el vele, és milyen távlatok vannak/lehetnek még előttünk. Gondolok itt pl. a fúziós energia kísérletekre.