Mini-vízerőmű a kert végében?

Az őrhalmi kertvégi patakban már víz sem nagyon van, nemhogy erőművet telepítsünk rá. Pedig gyerekkoromban még volt benne víz (hol több, hol kevesebb, bár már akkor is voltak nyarak, mikor nem), ott kezdtünk el békákra horgászni, és volt, aki egy kis duzzasztást is csinált hozzá a focipálya környékén.

Ez jutott eszembe, mikor kutatásaim közben (pontosan hány hőerőmű is van Magyarországon) ezzel a címmel találkoztam: “Magyarországon a közeljövőben elsősorban mini-vízerőművek építésére lehet számítani”.

Nem épp kattintásvadász, nekem azért felkeltette az érdeklődésemet. Mi a szösz? Nem csak Kisköre meg Tiszalök van? Meg a Bős-nagymarosi “elkaszált” projekt? Na jó, én még tudtam egy Pornóapáti erőműről is, mert az jelentősebb horgászparadicsom, olvastam róla néhányszor az újságban.

Érdekes, hogy kisebb ilyen vízerőműveket – bár az ország földrajzi fekvése nem igazán kedvez nekik -, már az 1900-as évek elején építettek. És még érdekesebb, hogy ezek fent is maradtak mind a mai napig! Azt hiszem a várak látogatása mellett ezeket is megnézzük majd!

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán