Tény, ami tény: az elektromos áram kultúrájában élünk. Működik-e még valami az életünkben, ami nem köthető hozzá, és fontos számunkra? Persze mondhatni, hogy előtte is volt élet, és ez igaz is.
Csak a kérdés ilyenkor mindig az, hogy vissza akarunk-e menni oda? Tegyük a szívünkre a kezünket, és őszintén valljuk be magunknak. És a válasz sok szempontból meghatározza a jövőbeni dolgainkat a fogyasztásunkkal kapcsolatban.
Sajnos olyan korszakhoz érkeztünk, hogy nincsen ráhatásunk a körülöttünk lévő világ bizonyos eseményeire (lehet eddig sem volt?). Ezért tulajdonképpen csak a saját dolgainkon tudunk okosan és odafigyelve változtatni.
És ez most az elektromos áram esetére hatványozottan igaz. És bizony, nem fogjuk megúszni a számlogatást sem. (Mondjuk a ‘-gat’ igeképzőről mindig Hofi jut eszembe, ő mondta: “Ilyenkor kéne azt mondani, hogy a dolgozó népet szolgálom. De én szerintem ezt most már új formában kellene mondani, tudják hogy? A dolgozgató népet szolgálgatom!” )
Meg kell tudnunk, hogy melyik gépünk, mikor, mennyi energiát használ. Melyik az, amelyik a nadrágunkat is “lezabálja rólunk” (és emiatt cseréljük-e esetleg). Érdemes-e máshogyan használni, vagy áttérni más szokásokra miattuk. Ez utóbbira mondok sarkított példákat:
Eljött az idő: ki kell számolnunk / meg kell mérnünk például, hogy az otthoni kenyérsütő mennyit is “eszik”, és hogy az alapanyagokkal együtt ez még megéri (és persze így biztosan tudjuk, hogy mi van benne), vagy inkább a pékségben vesszük majd.
Vagy a házi szauna és jakuzzi esete.
Én még panelben is láttam ám, teljes wellness-szoba volt kialakítva, csobogóval, fényjátékkal – lenyűgöző és praktikus volt egyébként!
Itt is felmerül az a kérdés, hogy ennek a “szobának” a fogyasztása mennyi is, és hogy ez éri meg jobban, vagy ha elmegyünk egy-egy napra és ott fizetünk (szállás nélkül akár).
