Nem mai történet, de mindenképpen tanulságos. Ha másnem olyan szempontból, hogy mit és hogyan ne használjunk egy régi típusú hálózaton. Vagy ha mégis kedvünk szottyan odahaza ily módon a négy fal között egy kis fizetéskiegészítésre, legyünk tisztában azzal, hogy ezek a hálózatok nem erre valók.
Hívtak. Telefonon. Ez még nem meglepő, mert előfordul. Hol gyakran, hol kevésbé gyakran, attól függően, hogy éppen milyen a közhangulat. (Mivel mostanában ez eléggé erősen bolygatott, így hát sokan hívnak. Főleg hétfőn és kedden, a többi nap lazább.)
Szeretek telefonon beszélgetni, néha azért úgy érzem magam, mint egy lelki segélyszolgálat. Néha csak megnyugtatásképpen keresnek, és kíváncsiak a véleményemre.
Jelen esetben érdekes tört magyarsággal érdeklődtek kapacitásunk telítettsége iránt, ugyanis a konnektorokból szépen sorban “elment” az áram. Nem nagy kaland ez, idősebb és főleg alumínium hálózatoknál gyakran előfordul ez a jelenség. Egy konnektorban már nincs, aztán a következőben sincs már…
És mivel egyre kevesebb a konnektor, és az eszközök száma nem csökken, így a mosógép áramkör dugalját hosszabbító hosszabbítónak a hosszabbítójába van bedugva már a fél lakás. Ilyenkor hosszabb-rövidebb idő elteltével megadja magát a még működő rész is, és a teljes csere elkerülhetetlen.
A hangsúly a hosszabb-rövidebb időn van. egy hónap, fél év, egy év. De hogy fél nap alatt az összes konnektor tönkre menjen? Na ezzel csak ott és akkor találkoztam először és azóta is utoljára.
Mert ettől aztán leesett az állam.
Mint kiderült nem vacakoltak. Egy hosszabbító (mondjuk ez jó minőségű), 6 sütő (!).
És miért?
Hát szerencsesütit gyártottak. Kis mellékes.
A technikai részét nem taglalom, megoldották, hogy a túlterhelés ne okozzon gondot. Először a konyhát “végezték ki”, aztán a nappalit. A hálószoba legalább egy óráig bírta, és a fürdőszobai mosógép csatlakozó aljzat (újabb típus is volt), volt az utolsó mohikán, ami kb két órát szenvedett.
Aztán se kép se hang. Itt jöttem én a képbe, meg a napi meló után a 8. emeleti lakásba.
Mondom, azóta sem láttam még ilyet. “Cak kösszed össze, lámpa nem fontosz, szütő induljon!”. Én meg? Amilyen gyorsan jöttem, olyan gyorsan mentem is, felmérés nem tartott még ilyen rövid ideig.
A durva az egyébként az, hogy végül megoldották. Ezt onnan tudom, hogy nem sokkal később abban a lépcsőházban dolgoztunk, és a szomszédokkal beszélgetve kiderült, hogy az eset után talán még egy évig is terjengett a szerencsesüti illat.
