Miért ajánljuk: éves ellenőrzés

Már jó ideje foglalkozunk villanyszereléssel, így összegyűlt némi tapasztalat, és lett rálátásunk a megrendelői igényekre is. (Az évek folyamán hogy átalakult ez is!)

Alapvetőnek tekintjük, hogy minden rendben működjön, és ez így is maradjon hosszú ideig. Hiszen akkor elégedett a vevő, és mi is, ha az épített rendszer megfelelően és hibamentesen működik. A hálózat biztonságos, de láthatatlan.

Nagyon kevés esetben, de előfordulhatnak technikai eredetű gondok. Bár a gyártók törekednek a hosszú élettartamra – és mi is -, a tervezés közben sokat segíthetünk a tehermentesítésben, sajnos minden öregszik, minden elromolhat.

Tapasztalataink alapján ezek főleg “elfáradások”, amiket időben észlelve, a baj könnyen megelőzhető. Az esetleges hibás alkatrészeket pedig a gyártónak visszaküldve még tökéletesebbé tehetik őket.

Mondok egy egyszerű példát: az életvédelmi relét (áramvédő kapcsoló, vagy népies nevén fi-relé) eredetileg havonta tesztelni kéne (ez rá is van írva, és ezért van rajta egy erre szolgáló gomb), mert a hosszabb “állás” során beragadhat (gondoljunk csak az autók fékjeire, ha sokáig állunk velük). Ezt előírás szerint már csak évente szükséges ellenőrizni (bár személy szerint a rendszeresebb ellenőrzést tartanám jónak).

Mivel sokan ódzkodnak, hogy a lakáselosztóban vagy akár a környékén “matassanak”, így ennek a terhét levesszük ügyfeleink válláról. A felújítás végeztével, a kapcsolók-konnektorok felszerelése után egy évvel érkezünk, leteszteljük az életvédelmi relét.

Egyúttal bekukkantunk a lakáselosztóba is, és átbeszéljük az esetleges furcsa jelenségeket. Ezáltal a jelenleg is vállalt 5 éves jótállási idő további évekkel is bővíthető, a biztonság pedig ezen ellenőrzésekkel jóval hosszabb ideig garantálható.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán