Bár a villamosenergia előállítása önmagában nem olyan bonyolult (bár a hozzá szükséges eszközök beszerzése és felépítése költséges), az elosztása már egy külön feladat. Egészen összetett és néha bonyolultnak tűnő folyamatokon megy keresztül, mire eljut a fogyasztóig.
És az előállítás és “szállítás” okán az áram bizony pénzbe kerül. Ne legyünk azért álszentek, ha az ember jól csinálja, van rajta profit, megéri. Régebben (egészen 2008-ig) volt egy területileg illetékes közüzemi szolgáltató, az ember attól tudott áramot venni.
Napjainkban a villamosenergia-piac liberalizációjával (majd az áramtőzsde létrehozásával) létrejött a szabadpiaci villamosenergia-értékesítés, illetve “megmaradt” az egyetemes villamosenergia-szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy minden fogyasztó az általa szabadon megválasztott kereskedőtől szerezheti be a villamosenergiát.
Megkülönböztetünk még lakossági és nem lakossági fogyasztókat. Hogy ki melyik csoportba tartozik, azt jogszabályok határozzák meg, és határozatok és üzletszabályzatok részletezik. A 2 csoport különböző módokon juthat villamosenergiához.
A lakossági fogyasztók, akik az egyemetes szolgáltatóval kötöttek szerződést, ők most ugye a fixált áron kapják az energiát. Elmondható azonban, hogy az egyetemes szolgáltató díjszabása alap esetben is hatóságilag ellenőrzött, és összetételében is szigorú szabályozásnak van alávetve.
Bizonyos feltételek esetén az adott vállalkozásnak már a szabadpiaci kereskedőktől kell vásárolnia a számára szükséges energiát. Ezeket különböző rövidebb (úgy emlékszem minimum 1 év) és hosszabb távú szerződésekkel szabályozzák. Ugyanakkor a villamosenergia ára a versenypiacon egyedi, a piaci viszonyokhoz igazodó.
Ezért van az a helyzet jelenleg, hogy a versenypiaci szolgáltatóktól vásárló vállalkozások most többet fizetnek majd az áramért, mint a lakosság (jelenleg fix). És a 2 ár között a közeljövőben élesen nyílhat az olló.
