Múlt hétvégén tettünk egy kis családi kiruccanást a Hungaroringre. Nagyon szeretjük az autósportot, a kezdetek kezdetén (2010-es évek eleje), mikor magyar versenyzők megjelentek bizonyos szériákban (versenykategóriákban), mi ott ültünk a lelátókon.
Eljutottunk többek között Brno-ba is, ahol szintén híres versenypálya található. Majd a versenyzők és versenyek népszerűségének növekedésével (fhúúúú mi tömeg volt már az utolsó alkalommal), a gyermekeink érkezésével ezek a kiruccanások elmaradtak.
Most, hogy eléggé megnőttek, és mi is kihagytunk 8 évet, ideje volt egy kicsit újra belekóstolni. 2 dolog érdekelt igazán: milyenek élőben a kamionok, és az elektromos versenyautóknak milyen a hangjuk.
Hát most aztán jól megkaptuk! Ha röviden össze akarom foglalni az érzéseimet, azt kell mondanom: a múlt és a jövő találkozott velünk. Az egyik oldalon a brutális nyers erő gumifüstölős és “benzingőzös” valósága, a másik oldalon a modern technológia iszonyatosan aprólékosan kidolgozott és letisztult formája.
Hatalmas volt a kontraszt közöttük.
A kamionok körüli emberek olajosan, piszkosan, amolyan “szerelősen” fogókkal, kulcsokkal “rohangáltak”, és olajos hordókból pumpákkal és csövekkel töltötték a kamionokban a különböző “leveket”.
Az elektromos autók körül hatalmas felkiáltójelek közepette gumival szigetelt emberkék mászkáltak laptopokkal a kezükben. És hol ide, hogy oda dugva kötötték össze velük az autókat, időnként fejcsóválva és fél kézzel gépelve rajtuk. És karvastagságú kábelekkel kapcsolódtak egy hatalmas berendezéshez, amin mindenféle fények villogtak.
És a hangjuk? A távirányítós kisautóké ilyen, csak ezek picit hangosabbak. Mondjuk a lelátóról teljesen úgy hangzott, mint a terráriumban veszekedő hörcsögök sípolása. Legalábbis ha nem tudom, hogy autók köröznek a pályán, én biztosan erre gondoltam volna először.
