Megszűnt az anyaghiány!

És igen, végre ezt is megértük, és végre nyugodtan le is írhatom: megszűnt az anyaghiány. A megértéshez azonban kicsit vissza kell utaznunk az időben, és rögzítenem kell a témát is: A TELJESÍTMÉNYBŐVÍTÉS.

Ha ezt halljuk, akkor sokaknak a villanyóra cseréje juthat az eszébe. Pedig talán ehhez van az egésznek a legkevesebb köze. Tavalyelőtt és némileg halasztva, tavaly komolyabb változások léptek életbe ezen a terén. Bizonyos esetekben, amikor a meglévő csatlakozásunk nem teszi lehetővé a teljesítmény bővítést (egyszerűen fogalmazva, hogy több áramot tudjunk használni), szükség van a vezetékek, csövek és dobozok cseréjére is.

Ezt hívjuk egyszerűen szabványosításnak. Ennek kialakításában és a felhasználható eszközökben következett be változás (elsősorban a szolgáltatói tulajdonosváltások miatt, és az egységesítés jegyében). Bizonyos konstrukciókat kivezettek, másokat meg be. De a bevezetett termékeket nehézkesen és legfőképp lassan tudták csak gyártani.

Ezzel párhuzamosan eltörölték a rezsicsökkentést (ohhh pardon: a rezsicsökkentés csökkentéséről kell beszélnünk), amivel az olcsóbb tarifák felé fordulás érezhetően megnőtt. Szintén ezzel párhuzamosan a gáz hiánya (illetve az emiatti félelem) és ára az egekbe szökött, ami szintén kedvezett az elektromosan működő fűtési megoldások elterjedésének.

Ez vezetett oda, hogy iszonyú kereslet lett a különböző szabványos dobozok (és regisztrált villanyszerelők) iránt, viszont a gyártás nem tudta lekövetni ezt.

Ez az árakon is látszott: megindult a “szabadrablás”, és a “kinek mennyit ér meg” filozófia is felütötte a fejét. Namármost a szolgáltató ránk mutogatott, mi a gyártókra, a gyártók a szolgáltatókra, az ügyfélnek meg – jobb esetben – lett egy-két ősz hajszála. A kör bezárult.

Az idei év elejének történései hatására változás történt – amik nagyrészben ugyan a tavalyi események következményei, és úgy néz ki, hogy a tendencia most megfordul: van anyag bőven.

Úgyhogy indulhatnak is a teljesítménybővítések és szabványosítások, amit mi elsősorban panellakásoknál vállalunk.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).