Már nem kell hirdetnünk

Már nem kell hirdetnünk

Ez mindig is egy különleges téma lesz számomra, és én ennek megfelelően imádom is. Sokat tanultam róla. Az vitán felül áll, hogy minden kezdő vállalkozásnak így vagy úgy, de szüksége van a hirdetésekre.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan szerencsések, akiknek sikerült úgy pozicionálni magukat, vagy egy szűk piaci rést találni, hogy szinte csak ők vannak az adott területen, de azért ez ritka.

Mi ennek a ritka csoportnak a tagjai voltunk kereken 10 évvel ezelőtt. Szűk rés, speciális szolgáltatás, minimális konkurencia. Szuper keresőszavak, egy weboldal: google első oldal első hellyel kevesebb, mint egy hónap alatt.

Aztán az elmúlt 10 évben sok minden történt. Lett sok versenytárs (jöttek-mentek), volt sok minden, hirdettünk mi is (nagyon jó beállításokkal, olcsón).

Büszke vagyok rá, hogy egy erős alappal, és megfelelő jelenléttel az elmúlt 10 évben mi épült fel.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire