Lakásvásárlásnál ne hagyd a villanyszerelést az utolsó pillanatra

Minden helyzet más és más, minden vásárlásnál mások a körülmények. Bár az emberek elsőre nem szívesen avatnak a bizalmukba idegeneket, pedig esetünkben ez a megfelelő tervezéshez szinte nélkülözhetetlen.

Tapasztalatainkból kiindulva általánosságban elmondható, hogy viszonylag ritka, hogy a vásárlás utáni (a kulcs átvétele utáni) 1-2 hétben minden munkára azonnal találjunk megfelelő szakembert. (bár üresedések különböző okok miatt mindig akadnak, és a jelenlegi gazdasági helyzetben azért ez már nem lehetetlen)

Emiatt gyakorlatilag már a lakásvásárlás tervezési szakaszában érdemes eldönteni, hogy felújított lakást szeretnénk venni (amivel remélhetőleg nem lesz gond), vagy felújítandót, amit viszont a saját ízlésünkre formálhatunk.

Ez utóbbi esetben szükséges átgondolni, hogy milyen típusú lakásban gondolkozunk, mely területeken. Ezután kell eldönteni a méretét, és utána szétnézni a lehetőségeink között. Természetesen mindent eldönt, hogy mennyi az erre szánható keret, és hogy milyen a finanszírozás.

Itt jönnek képbe a szakemberek is.

Esetünkben például ha egy adott méretű lakás adott területen mondjuk hitelből kerül megvásárlásra, akkor viszonylag könnyű dolgunk van. A vásárlásra adott előleg, vagy foglaló, vagy megállapodás esetén már meg tudjuk beszélni a részleteket, konkrét ajánlatot tudunk adni. (a héten is így kerültünk jelenlegi “állomás helyünkre”)

Ismerve a folyósítási időket, mindenkinek marad elég ideje felkészülni: a tulajnak a szakemberek keresésére és megállapodásra, a régi tulajdonosnak a költözésre, nekünk pedig az időpont ütemezésére.

A fenti példa csak egy volt a sok közül, és csak érzékeltetni szerettem volna, hogy bár nem szeretünk más zsebében turkálni (és a részletek tényleg nem érdekesek), de fontos tudnunk, hogy mire mennyi időnk van, hogyan kalkuláljunk, és hogy mikorra tudjuk ütemezni a munkát.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez