Hogy kisgyerekként volt-e már affinitásom a villanyszereléshez? Hát hogyne! Hiszen villanykörte formájú fejjel születtem, csörgő helyett csípőfogóval játszottam, és még az óvodában is csavarhúzó volt a jelem!
Az igazság az, hogy teljesen más irányból érkeztem oda, ahol most tartok. De arra emlékszem, hogy imádtam játszani apu szerszámaival (ahogy az én gyermekeim is imádnak az enyémekkel).
Sokat mesélték szüleim nevetve, hogy ha valamit nem találtak, akkor mindig meg kellett kérdezni engem, mert általában tudtam, hogy hol van. (Vagy legalábbis gyaníthatóan volt, hogy közöm van a dologhoz. Ahogyan most a kislányomnak.)
Igazi nagy kedvenceim a csavarhúzók voltak, mert azokat olyan jól bele lehetett nyomni vagy kalapálni a földbe. Valamiért úgy gondoltam, hogy ha locsolgatom, akkor szépek lesznek, mint nagyi virágai. Nem tudom ez a gondolatom honnan jöhetett, erre nem emlékszem, de arra igen, hogy apunak nem igazán tetszett az ötlet.
Egy másik ilyen alkalommal az autó nem indult be (ha jól emlékszem egy Skoda volt). Talán nem siettünk sehová, és emiatt nem volt senki nagyon haragos. Eltartott egy kis ideig, mire sikerült megfejteni a titkot, hogy a rövid csillagcsavarhúzó a kipufogóban van. És még egy kis ideig, mire sikerült kipiszkálni.
Kérdezték, tudok-e valamit a dologról, azt hiszem a kissé kormos kezem árult el.
Szóval ha úgy vesszük, már gyerekként is tudtam használni a villanyszerelő eszközöket, csak nem arra, amire valók voltak.
