Így közlekedek okosan Budapesten

Így közlekedek okosan Budapesten

Az utóbbi időben egy kicsit kibillentem az egyensúlyomból. Én egy olyan pali vagyok, aki szereti megtervezni a dolgait előre, és szereti azokat pontról pontra precízen végrehajtani.

Ezt tanítom a kollégáimnak is, még akkor is, ha tudom, hogy ezt néha feleslegesnek és nyűgnek élik és ítélik meg. Sajnos időnként én is beleesem abba a hibába, hogy az önteltségem (amit az évek és a tapasztalat táplálnak) miatt elhiszem, nekem már enélkül is megy. Természetesen ilyenkor történnek a legnagyobb pofára esések, és a rövidebb-hosszabb túlórák.

Nincs ez másként a közlekedésben sem. Félig vidékiként a budapesti közlekedés mondjuk mindig is a vesszőparipám volt, de jó tervezéssel általában ki lehet iktatni a késéseket. Általában minden napom előre megtervezett, órára pontosan lebontva.

A reggeli és napon belüli utazás ugyanúgy előre tervezve van (ráhagyással), minden távolság navigációs appal ellenőrizve. Sokat tud segíteni a mai technológia, ha okosan használja az ember. A napközbeni indulások előtt mindig újra ellenőrzöm az útvonalat és a forgalmat, így biztosan lehet tudni az esetleges lezárásokról.

Természetesen vannak vis maior szituációk, de azért ezek száma egy adott éven belül is elenyésző. Sokat köszönhetek ez ügyben a hajnali kiszállítói múltamnak, ahol a hatékonyságot az előre meghatározott útvonallal akár a duplájára is lehetett növelni.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire