Így értelmezzük a számlát – Villanyszámla 2. rész

Ahhoz hogy megértsük a számlánkat, és ezen keresztül a minket kiszolgáló rendszert, először is tudnunk kell egy nagyon fontos alapvetést. Mégpedig azt, hogy ahhoz, hogy nekünk “áramunk legyen” az ingatlanunkban, két cég szükséges. (Na jó, persze a folyamatban több is, de ettől most tekintsünk el, mert a megértéshez nem lényeges.)

Ha egyszerűen szeretném láttatni az egészet, akkor a két cég közül az egyik biztosítja számunkra a villamos energiát (adja az áramot kb.), ő az úgynevezett kereskedő cég. A másik vállalkozás biztosítja azt a hálózatot, amin keresztül ez el is jut hozzánk.

Ez a két cég egymástól független (persze sok szálon kapcsolódnak), és külön díjat is fizetünk a számukra. Ha egy pillantást vetünk a villamos energia számlánkra, akkor a részletező oldalon meg is találjuk ezt. A táblázatot nézve sorrendben haladva.

Energiadíj:

Ez az a rész, ahol ténylegesen az áram árát lehet megtalálni. Ezt fizetjük a kereskedőnek, vagy az egyetemes szolgáltatónak (erről szó lesz még!). Ez az a rész, ahol a ténylegesen elfogyasztott mennyiség kerül feltüntetésre (kWh).

A számla ezen részén látható az éppen aktuális ár, attól függően, hogy milyen díjszabásról (tarifáról) is van szó. Emiatt ezt még részletezhetnénk tovább, de ennek egyrészt most nincs jelentősége, másrészt nagyon sok jó cikket lehet olvasni a témában.

Az áremelkedések elsősorban ezt a részt érintik, hiszen, ha a kereskedő drágábban veszi, drágábban is fogja eladni. Természetesen ez ennél azért bonyolultabb, mert az úgynevezett egyetemes szolgáltató is képbe kerül, de ha pusztán piaci alapon néznénk a dolgokat, akkor igaz lenne.

Rendszerhasználati díj:

Ez az a díj, amit a hálózatot üzemeltető cégnek fizetünk. Több részből áll ez is, de alapjában véve van egy fix egyszeri költség (elosztói alapdíj) és a fogyasztástól függő átvételi és forgalmi díjak.

Ezt a területet kevésbé érinti a piaci áremelkedés, de azért nem teljesen független attól. Ami lényeges ezzel kapcsolatban az az, hogy különböző szabályok mentén lehet ezt az árat emelni és változtatni, és itt a cégek mellett az állam szerepe is fontos.

Ehhez a díjhoz nemcsak a hálózat fenntartása és karbantartása tartozik, hanem ide sorolható az üzemeltetés is, ami a különböző részegységeket tekintve egy kicsit megint bonyolultabbá teszi az egészet. A villamosenergia egyensúlyát (hogy mindig mindenhol megfelelő mennyiség legyen) segíteni hivatott erőművek, elosztók is ide tartoznak, és ebből a díjból fizetjük a működésüket.


(Folytatjuk)

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lakott lakások lélektana

Vannak azok a szituációk, amikor egy panellakásban halaszthatatlan lesz az elektromos hálózat felújítása. Hogy ez egy konyha modernizálás, esetleg festés vagy már komolyabb problémák –

Villany Péter

Az a bűvös négyzet-méter-ár

Szándékosan szedtem szét elválasztva a címben a négyzet-méter-árat. Egyrészt mert a helyesírás ellenőrző valahogy nem akarta elfogadni egybeírva – van baj az éterben, másrészt pedig

Villany Péter

Elszálltak az árak?

A múlt héten volt egy elég furcsa telefonbeszélgetésem. Egy fiatalember keresett, felvenni azonnal nem tudtam, mert gipszeltem éppen, de visszahívtam. Egyből letegezett, és úgy köszöntött,