Lóhalál van!

Így igaz, aminek nagyjából az a lényege, hogy nem unatkozunk egy percre sem. Persze, ha dolgok simán mennének, akkor nem beszélhetnénk erről.

De talán senkinek sem kell bemutatni az építőipart: hiába nyújtod a lehető legjobbat az ügyfeleknek, ha mások ennek folyamatosan “keresztbe tesznek”. Úgy látom, hogy azért nem feltétlenül szándékos ez, inkább csak a valós emberi teljesítmény ismeretének hiánya. Vagy mondjuk úgy: mindenki a végletekig optimista!

Részemről ez nem feltétlenül panasz, sőt. Ha ilyen helyzetben, amikor egy adott héten belül többször is változtatni kell az időpontokon, úgy, hogy a megrendelőnek a lehető legjobb legyen, akkor felkerülsz egy magasabb polcra, ami valljuk meg, nem rossz dolog (sok pozitív energiát ad).

Szóval mások hibája (nevezzük ezt így), lehetőség is az adott csapatnak. De csak akkor, ha képesek alkalmazkodni a változásokhoz. Képesek okos és megfontolt döntéseket hozni, és képesek vállalni ennek a következményeit.

Sajnos ennek bizony néha az a következménye, hogy túl sok feladat halmozódik fel, és lóhalálában kell megoldani a dolgokat. És itt a lóhalálában nem a kapkodást jelenti. “A lovát hajszolva; lovon, fogaton utazva olyan gyorsan, ahogy a lovak csak bírják.” (forrás: wikiszotar.hu)

Ami azt jelenti esetünkben, hogy eszközeink adottak a megfelelően gyors munkához, a knowhow is hozzáférhető és kidolgozott, és ezek, valamint egy adott nap teljes kimaxolásával elérhető a kívánt cél.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).