A “napelemista kalandok” rendesen csúszik, mert sajnos még mindig nincs itt, aminek itt kellene lennie. A legnagyobb baj ezzel kapcsolatban az, hogy az erre szánt idő ezen a héten letelik. A paneldzsungel ébred, és belevetve magamat a lakótelepek életébe, nem lesz időm ezzel foglalkozni.
De hát ilyen ez a popszakma, ahogy eleink találóan kinyilvánították. Semmi gond, az ebből adódó tehetetlen dühömet majd jól levezetem egy kis véséssel és némi fúrással. Igen-igen. Bizony hétfőn majd jól beleállunk a melóba, aztán lesz ami lesz, minden feszültséget jól levezetünk.
Aztán persze a jó kis vasbeton fal majd jól levezeti hangeffektek formájában a többi panellakóhoz. Ők meg aztán ettől lesznek feszültek. Amit ugyan megpróbálnak hozzánk visszajuttatni, de sajnos ez nem sikerül. Mert a hangeffektek készítése közben “se lát se hall az ember”.
Így a feszültség nőttön nő, és tovább adódik a boltos Micikének. Mert hát “Már 1 hónapja minden nap csak fúrnak-faragnak és összedől az egész ház!”. Ettől boltosunk keze meg-megremeg, ahogy egész nap ezt a feszültséget gyűjti és gyűjti. Este pedig visszatér megnézni a panellakását, amit nappal én “szétszedtem”.
A sok feszültség most éri el azt a kritikus pontot nála, amikor zárlat keletkezik. Ennek a zárlatnak a hatására záródik a telefon két pólusa közötti kapcsolat, és vonal túlsó végére bekapcsol engem. Ahogy mondani szokás: “minden ami a csövön kifér”. Nos, így terjed a feszültség vezetékek és kábelek nélkül, és talál vissza hozzám. Na ettől én megintcsak feszült leszek, és másnap kezdődik elölről.
Ha ezt a sok feszültséget levezetnénk egy átalakított áramtermelésre képes szobabiciklin, nem csak az egészségünk lenne jobb, hanem a fúráshoz szükséges energiát is megtermelhetné a sok ideges ember nekünk. Lehet ez a jövő biznisze számunkra: áramtermelő bicikli bérbeadás.
És hogy végül is lehet-e szabadon furkálni a panel falát? Erről azt hiszem írok inkább majd rendesen.
