Emelkedik a távhő ára?

Körülbelül 10 napja jelent meg a hír: a távhővel fűtők sem ússzák meg a rezsiemelést. Logikusnak tűnő számításokat közöltek a gázáremelkedés okán megemelkedő távhő költségekről is.

Amikor a távhőről beszélünk, akkor azonnal a panellakások jutnak az eszünkbe. Ez jogos is, hiszen közel 650.000 lakásban érhető el távhőszolgáltatás, aminek jó része panel. Szintén a hír része volt, hogy az MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) adatokat kért be a fogyasztókról.

Az akkori tájékoztatás szerint folyamatosan zajlanak a háttérszámítások és elemzések, amikkel a távhőszolgáltatás hatékony működését segítő döntéseket támogatni tudják. Nos ez ugye bármit is jelenthet, és annak ellenkezőjét is.

Pár napra rá, a múlt héten cáfolták ezt az álhírt, és bejelentették: nem lesz áremelés a lakossági fogyasztóknál. Sőt, az eddig egyedi mérőkkel fel nem szerelt lakások számíthatnak a mérés kiépítésére (itt számok is elhangzottak, hogy meddig fog tartani).

Szerintem eljutottunk arra pontra, amikor azt mondhatjuk: “nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. De majd meglátjuk mit hoz a jövő, mindenesetre lélekben érdemes készülni a változásokra ezen a téren is.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem