Rezsihősök akcióban

Nem lehet sajnos szó nélkül elmenni amellett, hogy milyen szinten drágul az élet. Ha az inflációt nem is számítjuk, a rezsi költségek emelkedése bizony akkor is komoly problémák elé állít majd sokunkat.

Nemrég egy elemzésben olvastam, hogy míg nyugaton a rezsiköltség az átlag emberek jövedelmének 5-6%-át teszi ki, ami kb. 15%-ra emelkedik majd, addig nálunk Magyarországon ez a szám 15%, és ez fog megemelkedni 30-40%-ra.

Brutális számok ugye? De ezen nem is igen csodálkozhatunk. Gyermekem iskolájában számolgattunk: a gázáremelkedés okán a tavalyi kb. 700.000,- Forintos fűtésszámla (gázkazán biztosítja a meleget), kb. 3.500.000,- Forintra fog emelkedni.

De ezek ugye tavalyi számok előrevetítve. Tehát ha keményebb lesz a tél, vagy még drágább a gáz, már nem ezekről a számokról beszélünk. Hogy lesz-e ennek rövid, közép és hosszú távú megoldása, és ennek mi lesz az ára, azt majd meglátjuk. Azt gyanítom, nemcsak mi vagyunk ilyen helyzetben.

Merthogy bármi is, és bárhogy is lesz, mindenképpen megoldásokban kell gondolkodnunk. Ezért szeretem ezt a közösséget, amihez gyermekeim révén tartozunk. Csupa olyan ember, aki megoldásokban gondolkodik, és amikor eljön az ideje, tesz is érte. Fantasztikus érzés egy ilyen közösség tagjának lenni.

Első körben megismertük a számainkat. Ez alapján meghatároztuk az irányt, ami felé el kell mozdulnunk. Felmértük a lehetőségeket, az alternatívákat, egyeztettünk szakértőkkel, és ennek nyomán haladunk tovább.

A fejleményekről pedig hamarosan beszámolok, lehet hogy többeknek érdekes lesz.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Nagyon durva a munkatempónk

“Megkaptam” már többször is, és értetlenül állok ezen kijelentés előtt. Szinte folyamatosan piszkálnak vele és kérdezik: minek “hajtunk” ennyire?

Villany Péter

Te is úgy táncolsz, ahogy fütyülnek?

A múlt heti festős sztori írása közben gondolkoztam ezen, majd közvetlen utána egy pólófelirat jött szembe a neten. Véletlenek ugyebár nincsenek, így hát írnom kell róla, hogy miért is nem hallgatunk zenét munka közben.

Villany Péter

„Rázd meg, rázd meg, rázd meg jól a…”

…a fát”. Vagy a festőt. Ez a történet is régi (persze ez viszonyítás kérdése), és még pályafutásomnak nagyon az elején játszódott. Akkor még sokszor úgy gondoltam, hogy biztosan én rontottam el valamit, vagy az általam kivitelezett dolgokkal van probléma.