Van egy nagyon kedves ismerősöm, aki nem olyan régen felhívott. Megkérdezte, hogy esetleg tudok-e számára munkát. Elmesélte, hogy az elmúlt időszakban nagyon nehéz az élete, egyszerűen eltűntek az ügyfelek.
Volt egy időszak, amikor sokat találkoztunk, beszéltünk is egymással gyakrabban. Akkor még nem tűnt fel, de mindig panaszkodott az aktuális ügyfélnek. És általában az előző ügyfélről. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Akkor még.
Mióta én is közelebbről foglalkozom emberekkel, megértem a szituációt. Előfordul néha, hogy nagyon nehézkes megértetnem magam a munkák során másokkal. Vagy amikor iszonyú a bizalmatlanság (napjainkban újra visszatérő probléma).
De ezekben a szituációkban is általában csak annyi van, hogy valahol a kommunikációnk folyamán elvesztettük egymást, elbeszéltünk egymás mellett. Emiatt van az, hogy egy-egy rosszul eső megjegyzést, vagy kétes szituációt nem reagálok le azonnal negatív irányban.
Viszont nem is viszem tovább ezt a következő munkába, és nem hagyom elsikkadni. Általában jobban belegondolva a beszélgetéssel kapcsolatban rájövök (gyakran még aznap az autóban hazafelé), hogy mi volt a probléma. Azután, ha szükséges, átbeszélem az ügyféllel is ezt a dolgot.
Visszatérve az ismerősömre: azt hiszem nála mostanra “fulladt ki”, tette meg hálátlan feladatát ez a magatartás. Egy ponton emiatt elfogytak az ajánlások, elfogytak a munkák is.
Hiszen kinek van szüksége arra, hogy az előző munkaadó szidalmazását hallgassa, aki ráadásul ajánlotta őt, közben attól rettegve, hogy a következő munkánál már éppen őt fogják kibeszélni, szidni a háta mögött.
