Valószínű sokan nem tudjátok, de életemnek egy jelentős szakaszában orvosnak készültem. (Pontosítok: az szerettem volna lenni). Bár ez az álom bizonyos okok miatt nem valósult meg, de analógiával élve mégiscsak része lett az életemnek: lakások elektromos hálózatát gyógyítom.
Amikor belépek egy lakásba, vagy amikor ránézek egy paneltömbre kívülről, én nem a szürke kockát látom. Kicsit mátrixosan belelátok a színfalak mögé, és elképzelve kirajzolódik a ház, utána pedig a lakás elektromos hálózata.
Ismerem őket, tudom, hogy hol van a gerincvezeték, hol vannak a folyosókon a fogyasztásmérők, hogyan kötik össze a vezetékek/kábelek a lakásokkal, és ismerem a lakások rendszerét is. Már nem egyet szedtem szét darabokra.
Ha elindulok ugyanezen az úton kifelé, és távolodva egyre távolabbról szemlélem a hálózatot, akkor egyre “vastagabb” vezetékek/kábelek “kötegeit” látom, amik mind egy pontba futnak össze. Olyanok, mint a test érrendszere. A legkisebb pontig is eljutnak, és visszafelé nézve, mind a szívhez jutnak el.
Érdekes a párhuzam egyébként, és végül is, ha belegondolok, valami hasonló a funkció is. A szív megfelelője az elektromos hálózaton az erőmű. (Igaz, innen nézve ebből több is van, olyan mint a dinoszauruszoknál). Az érrendszer pedig az elektromos hálózat, ami a legkisebb pontig képes eljuttatni az éltető erőt.
És milyen érdekes hasonlóság: a testünk ezen részével is csak akkor foglalkozunk igazán, amikor már baj van. Kb. ezt látom az elektromos hálózatoknál is. Nem látszik, működik, természetesnek vesszük. Az első hiba aztán hozza a másodikat, az majd a harmadikat, és a végén ott maradunk áram nélkül.
Ezért nagyon fontos mindkét esetben a rendszeres karbantartás. De egy lényeges különbség azért van. Ha a villanyhálózat elromlik, azt – kisebb-nagyobb beavatkozásokkal – még mindig ki lehet cserélni.
