A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).

Persze-persze újabb lehúzás, meg minden, gondolhatjátok. De az a helyzet, hogy sok olyan tűzeset keletkezik (és itt elsősorban a panellakásokban keletkező tüzekre gondolok), amiket ott helyben, vagy egészben, vagy részben meg lehetne akadályozni, és ezáltal mérsékelni az okozott károk mértékét.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos esetekben nincs idő használni, illetve hogy nem kis lélekjelenlétre van szükség ahhoz, hogy higgadtan és okosan kezelni is tudjuk a készüléket.

Ha rákerestek, simán találtok kis méretűeket (átlag 30-40 cm magasságban), amik több típusú háztartási tűz esetén is használhatók. Ez utóbbi azért fontos, mert pl. elektromos eredetű tűz esetén nem feltétlen a víz a legjobb kezdeti megoldás.

Mondjuk azt hirtelen nem tudom, csak halvány emlékeim vannak róla, mintha régebben minden emeleten a lift vagy a fogyasztásmérők szekrénye mellett kötelezően ott lógott volna egy porral oltó. emlékszem, mindig jót nevettünk rajta, hogy a Rozmaring MGTSZ gyártotta őket. Ez most szerintem már nincs így, de megnézem majd holnap kíváncsiságból az emeleteket, ha kezdjük a következő lakást.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem