Amikor „rád rohad a meló”

Szó szerint és a meleg miatt átvitt értelemben is.

Általában azt lehet megfigyelni – és ez független az évszakoktól -, hogy vannak időszakok, amikor egyszerűen annyi dolgod lesz, hogy nem látsz ki belőle. Csinálod, csinálod, csinálod, de csak nem akar elfogyni a tennivaló, és azt érzed, soha nem lesz vége.

Az a véleményem (és a tapasztalatom) ezzel kapcsolatban, hogy le kell tudni az adott dolgokat azon “melegében”. Nagyon kevés feladat tehető át másik időpontra, hiszen szinte minden villanyszerelési munkát muszáj akkor és ott megcsinálni, hogy haladni tudjon mindenki, ne álljon le az egész.

Ezért aztán veszek egy mély levegőt, sűrűn forgatom a naptáramat, és egy előre jól betáblázott hét utáni pihenőnapon elégedetten konstatálom, hogy ezt is megcsináltam. Nem kapkodva, nem összecsapva, hanem mindenki legnagyobb megelégedésére.

És mert a kommandós lét kötelez: “… kis létszámú, kiválóan képzett csoportokban hajtják végre előre jól megtervezett feladataikat.”

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán