A videóban milyen könnyű!

A videóban milyen könnyű

Nemrégiben történt az eset. De aztán egyből kettő is, ami rávilágít a dolgok relatív egyszerűségének bonyolultságára és a Do It Yourself mozgalom előnyeire és hátrányaira.

Az első Anna néni és a krimpelő fogó története (megengedte, hogy megírjam). A szerelvényezés a felújítás után röviddel megtörtént, de nem mindenhez fértünk hozzá, így bizonyos dolgok elmaradtak. Ilyen volt pl. a vezetékes telefon bekötése. Megbeszéltük, hogy jelentkezik egy későbbi időpontban, ha kifestettek és átpakoltak. Bár mondta aznap párszor, hogy ezt azért majd ők majd megoldják.

Végül mégiscsak mi lettünk a „befutók”, mert többszöri próbálkozásra, és egy viszonylag drága fogó beszerzése után sem akart a telefon működni. “Pedig a videóban milyen könnyűnek tűnt!”.

Ami érdekes dolog, hogy az internet szolgáltató emberei sem rendelkeztek a megfelelő szerszámokkal ehhez a művelethez. (Legalábbis telefonon ezt az információt adták.)

Második esetben egy srác magának állt neki több Youtube videó alapján a villanyszerelésnek. A döntés olyan szempontból érthető és védhető is volt, hogy én is (és a többiek is, akiktől még ajánlatot kért) viszonylag távoli időpontot mondtunk neki.

Hogy tulajdonképpen miért minket hívott aztán, azt nem tudom (én balga, nem kérdeztem), de a mi segítségünket kérte. Végül megelégedésre megoldottuk a helyzetet, és megtörtént a felújítás. Többször is elmondta: “Pedig a videóban ez milyen könnyűnek tűnt!”.

Utóbbi eset rávilágított, hogy egy panel felújításánál mennyire fontos a helyismeret, a lehetőségek és adottságok ismerete. Főleg ha az elektromos hálózatról beszélünk!

Lehet könnyebb és hatékonyabb, ha a Do It Yourself videók helyett felkeresel minket, elmondod az igényeidet, mi pedig összesimítjuk a lehetőségekkel. Meghozzuk a megfelelő döntéseket, hogy biztonságos és esztétikus hálózatot építsünk neked, ami minden szempontból megfelel a modern kor kívánalmainak.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán