A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban, és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy még a kisebb lajstromszámmal rendelkező vitorláshajókon például kötelező!).

Persze-persze újabb lehúzás, meg minden, gondolhatjátok. De az a helyzet, hogy sok olyan tűzeset keletkezik (és itt elsősorban a panellakásokban keletkező tüzekre gondolok), amiket ott helyben, vagy egészben, vagy részben meg lehetne akadályozni, és ezáltal mérsékelni az okozott károk mértékét.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos esetekben nincs idő használni, illetve hogy nem kis lélekjelenlétre van szükség ahhoz, hogy higgadtan és okosan kezelni is tudjuk a készüléket.

Ha rákerestek, simán találtok kis méretűeket (átlag 30-40 cm magasságban), amik több típusú háztartási tűz esetén is használhatóak. Ez utóbbi azért fontos, mert pl. elektromos eredetű tűz esetén nem feltétlen a víz a legjobb kezdeti megoldás.

Mondjuk azt hirtelen nem tudom, csak halvány emlékeim vannak róla, mintha régebben minden emeleten a lift vagy a fogyasztásmérők szekrénye mellett kötelezően ott lógott volna egy porral oltó.

Emlékszem, mindig jót nevettünk rajta, hogy a Rozmaring MGTSZ gyártotta őket. Ez most szerintem már nincs így, de megnézem majd holnap kíváncsiságból az emeleteket, ha kezdjük a következő lakást.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem

Villany Péter

Az átalány kicsinálása

Az utóbbi időben felmerült problémaként, és többen meg is kerestek telefonon ez ügyben. A média sem hallgatta el végül az ügyet, és megoldás is találtatott

Villany Péter

Az új csodaszer: a kellékszavatosság

Tippeket adó rovatunk következik. A villamos biztonsági felülvizsgálatok okán sajnos én magam is szemlélője vagyok az eseményeknek. Akár írok róla, akár nem, ez a jelenség