Javában tombol a nyár. Szeretem. Bár a túl nagy meleg nem tesz jót, de a hajnali hűvösben indulás és az esti naplementék kárpótolnak, és visszahoznak sok-sok emléket a gyerekkoromból.
Szerettem azokat a nyarakat, és élénken emlékszem arra, amikor először mentem el édesapámmal “dolgozni”. Más világot éltünk akkor, és természetes volt, hogy ha valamit szerettünk volna, akkor ahhoz a pénzt többnyire magunknak kellett megkeresni.
Így kerültem hát nyaranta pár hétre (ha jól emlékszem általában 2 hétre) a raklapgyártó üzembe. Ahol mint fiatal suhancnak, az EUR raklapok jelölésének kivitelezése volt a feladatom. Elektromos gép, gombbal, védőfelszereléssel. Betettem a kockát, megnyomtam a gombot, elszámoltam kb. tízig, és voálá…
Büszke voltam magamra, mert meg tudtam oldani a feladatot. És amit még szerettem benne, hogy kockánként fizetett. Arra nem emlékszem, hogy 1 darab kocka mennyit is ért, de a 2 heti béremből tudtam megvenni az akkor méreg drágának számított horgászbotot.
S miért is lényeges ez? Nos egyrészt mert nyár van, másrészt mert elvittem a fiamat én is magammal “dolgozni”. Igazából egy körbe rohanós napunk volt pár hellyel, kisebb munkákkal. Az apróbb csavarozások, a SPOT lámpa szerelésnél az összeállítások pont olyan feladatok voltak, amik az ügyes kis ujjaknak gyakorlás és mégis nagyon hasznos foglalatosság.
Megint megtapasztaltam azt, hogy ha megtalálod azt a feladatot, amiben a munkatársad a legjobb, és azon keresztül sikerélményt adsz neki, akkor sokkal, de sokkal jobban fejlődik minden másban. És nem utolsósorban a napi munka maga is hatékonyabb lesz.
Hogy aztán tovább viszi-e a mesterséget, vagy akár ezen keresztül meghaladja-e ezt? Hát ez a jövő zenéje, de erőltetni semmit nem fogunk.
