Múlt kedd egy igen szép és kellemes napsütéses nap volt. A munka is kiválóan haladt ebben az időben (és persze a 3 hét pihenés is megtette a hatását), ezért úgy gondoltam lelépünk korábban, és pecázunk egy kicsit a gyerekekkel.
„Na, ahogy azt Móricka elképzeli!” Az első gondom, hogy 1 óra 40 perc (!) az út a városon át. Nem szoktam panaszkodni emiatt, de sajnos a létra és a gépek maguktól nem mennek át a városon. De ez most „über” gáz volt. Igaz, öröm az ürömben, hogy elintéztem közben az összes telefont, beszéltem mindenkivel, akivel szerettem volna.
Hazaértem hát, és mivel sötétedésig volt még időnk, gyorsan rendelkeztem: “adok puszit anyának, beszélünk pár szót, addig húzzatok cipőt, és pakoljátok be a cuccokat a kocsiba!”. Imádom a gyermekeimet, lelkesek amikor nekik is kedvük van valamihez.
Szóval gyors kávé, majd indulás. Jó másfél óránk lehet még. Azalatt talán halat is foghatunk. Megérkezünk, nulla autó. Ez kicsit gyanús.
Kiszállunk, látjuk nagy betűkkel: ZÁRVA. Sajnos, mint kiderült, megint kiújultak az üzemeltetés körüli csatározások.
