Visszatérünk!

Visszatérünk!

Majd vissza, igen, de most még nem . Pihennünk kell. De ez esetünkben inkább azt jelenti, hogy mást csinálni.

Ez a hét egy kicsit lazábbra sikerült, mert ez a hét már a buliról szólt (tegnap jól sikerült esküvőn voltunk), és ezen a héten pótoltam be az összes elmaradt nem villanyszereléshez kapcsolódó apróbb munkát.

Jövő héttől azonban újult erővel kezdődnek a kísérletezések: megérkezett végre a fogyasztásmérős aljzat (amivel remélem sikerül megoldanom a dolgokat) és elsősorban ezt kell működésre bírnom. Ha ez sikerül, akkor ebből kell még beszereznem pár darabot, és utána ezeket összehangolni.

A cél ugyanis az lenne, hogy utólagos megoldással (bontás és komolyabb beavatkozás nélkül) mérhetővé tegyem egyszerre több háztartási gép adott pillanatban felvett áramát. És ezt egy idő grafikonon ábrázolni tudjam. Hogy láthatóvá váljon: elegendő-e az adott teljesítmény az adott háztartásban.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem