Egy fárasztó nap után, csendesen hanyatt fekve behunyod a szemed, és egy másik világban találod magad. A gyerekek már alszanak, és végre csak a tiéd az összes gondolatod. Egyedül vagy, nem nyüzsög senki és semmi.
Na ilyen volt az első érzésem ebben a világban. Felvettem a VR szemüveget. Egy gyönyörű szobában voltam, elsőre teljesen egyedül. Lélegzetelállító kilátás a Grand Canyonra, éles formák és iszonyúan élethű képek körben.
Nem is képek! Teljesen olyan volt, mintha ott lennék. Egy háznak a nappalijában, ahonnan pazar körpanoráma nyílik a tájra. A tájra, ami annyira élesnek és élethűnek tűnik. Ahogyan körben forogsz, és közeledsz vagy távolodsz a tárgyaktól, valóban úgy érzed, hogy ez a valóság.
Az első jó pár percnyi ámulat után rájössz, hogy ez azért nem az. És az élményen rontott aztán, hogy végül mindenféle gombokat kellett nyomogatni, hogy még több mindent láthassak. De valami elképesztő volt az egész.
Vajon tényleg az a terv, hogy a jövőben ezt használva ne mászkáljunk sehova?
