Nem mind arany, ami fénylik

De nem ám! Merthogy napjainkat alapvetően határozzák meg a különböző nyersanyagok bányászatának és előállításának költségei. Ezáltal pedig a nyersanyagok áremelkedése. Ezt sok minden befolyásolhatja.

Ami pedig minket, villanyszerelőket elsősorban érint, azok a réz alapú termékek. Merthogy a legalapabb dolog, a hálózat, ami az életünket teljesen átszövő elektromos áramot szolgáltatja a gépeink számára, réz vezetékekből és kábelekből áll. (Sok minden más is még, de ez most nem igazán lényeges.)

Kíváncsiságból megnéztem, hogy hol is bányásznak rezet. Meglepődtem picit, mert Kínát gondoltam vezető szerepben, de csak 3. helyen “szerénykedik” Kongóval karöltve. Az első 2 helyen Dél-Amerika, Chile és Peru áll az elmúlt évek kitermelésének fényében.

Itthon is van meglepő adat: bár tanultuk anno földrajzból, hogy Recsken van rézbánya, de hogy ott a világ 10. legnagyobb rézérc készletét találjuk, na az tényleg meglepett!

Ami kitermelés mértéke mellett érdekes adat, hogy becslések szerint a valaha kibányászott réz legalább 80%-át (!) még mindig használják vagy felhasználásra vár. A réz azon képessége, hogy a teljesítményében történő veszteség nélkül akárhányszor újrahasznosítható, fontos fenntarthatósági érték.

Így hát gondoljunk rá szeretettel, amikor a lakásokban a régi alumíniumot a felújítás során felváltja a réz.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).