Amikor megérkezik a jó idő, és kicsit van időd kimenekülni a hétköznapok robotjából, akkor érzelmesebb húrokat pendítesz meg. Elmerengsz a múlton, jelenen és jövőn. Hogy hogyan lesz valakiből villanyszerelő?
Sokféle út létezhet erre, de miénk mintha meseszerű lenne. A napokban egy lakás átvételénél (nevezhetjük “bejárásnak” is) került szóba az, hogy honnan ismerem ilyen jól a lakás belsejét.
Poénként el szoktam mondani, hogy röntgen szemem van, és nyomok egy kancsalt, hogy bizonyítsam, ilyenkor látok minden vájatot a betonban. Hozzáteszem mindig, hogy a módszerem nem tökéletes, mert a vasbeton vasszerkezete erősen árnyalja a képet, és zavarja ez irányú képességemet.
De valójában ez csak poén, mert apám volt az, aki ezekben még dolgozott akkor, amikor tanuló volt. Sokat mesélt ezekről az időkről, és bár nem emlékezett már a pontos szerelésekre, de tanácsaival sokat segített fejlődésünkben.
Mert bizony a mi utunk egy igazi családi vállalkozás útja volt. És a kezdeteket, az akkori időket sem letagadni, sem elvitatni nem lehet és nem is szabad. Jó erről mesélni, és látni, hogy ezt hová sikerült fejleszteni.
Az én szemszögemből nézve: beletettük a munkát és beletesszük mind a mai napig. Nehéz volt, és vannak napok amikor most is nehéz. De az út, amin járunk több örömet okoz, és sokkal nagyobb siker lett, mint azt bármikor is gondoltuk volna.
Jó villanyszerelőként élni, mint a mesében. Bár villanyszerelőről szóló mesét még nem hallottam.
