Mi az a zümmer?

Emlékeztek még a tetriszre? Vagy a kis kézbe vehető videojátékok első generációjára a kvarcjátékokra? Igazi retro érzésű nosztalgia hetet tartok most.

Volt vagy 10 féle nekem is.

Hogy imádtam szétszedni, mikor elemet kellett benne cserélni. Úgy emlékszem az elem marha drága volt bele, ezért egyszer kivezettem belőle két szál vékony vezetéket. Konkrétan emlékszem, hogy feketét és pirosat. Zsebtelepről ment ezután? Na erre már nem emlékszem.

Ilyenkor, a szétszedésnél, mindig nézegettem, hogy mi szól belőle. És ez a gyerekkori emlék segített nemrég egy egyszerűnek tűnő, de annál bonyolultabb feladat megoldásában. Ugyanis a kaputelefonba kellett olyan kütyüt beletennem, ami belefér, és elég erős hangja is van ahhoz, hogy csengetéskor hallható legyen.

Némi keresés után akadtam rá a “kvarcjáték hangja” keresési vonalon először az úgynevezett piezo hangkeltők, majd piezo hangszórók vonalhoz. Ezen a nyomon haladva aztán már könnyű dolgom volt, és egyenes az út a zümmerekig. (Angolul főleg buzzer vagy beeper néven futnak, úgy találtam, hogy egy cuki magyar fordítás ez a zümmer.)

És ennek nyomán máris megvolt a megoldás, ami tökéletesen működött. De ha már így adódott, utána olvasgattam gyerekkorom kvarcjátékainak.

Nem emlékszem anno, hogy mibe is került egy-egy ilyen játék, de hogy manapság micsoda árakon lehet hozzájuk jutni és micsoda piaca van, az döbbenet.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Lakott lakások specialistái
Villany Péter

Lakott lakások specialistái lettünk

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán