Nagy sikere van a TikTok-on a felolvasásoknak

Bevallom nem gondoltam volna. Sokáig húzódoztam ettől, mert szerepelni már nem igazán szeretek. Pedig gyerekként sokszor mondtam verseket, felolvastam meg ilyenek, templomban, itt-ott, és szerettem.

Aztán valami történhetett, talán sejtem is, hogy mi, de ez a vágy, vagy inkább készség kiveszett belőlem. Ma is jobban szeretek csendben “ellenni”, bár ha kérdeznek, vagy ha valami nem tetszik, akkor tudok azért szólni.

A munkával kapcsolatban perfekcionista hozzáállásom van. Mindennek tökéletesnek kell lennie, mert csak ebben az esetben biztonságos. És nem adhatunk ki a kezünkből olyan munkát, amiért nem vállaljuk a felelősséget. Különben emberi életekkel játszanánk!

Talán ez a maximalizmus az, ami megakadályozza a könnyed kommunikációt a médiában is. Csak jól kimunkált darabot szeretnék a kezemből kiadni. De úgy látom, hogy ilyen sosem lesz. Nem felelhetek meg mindenkinek.

Emiatt aztán nehéz elkezdeni. Nehéz volt megtalálni a helyét az életemben. De mikor belejössz, akkor igazán remek dolgok történnek veled. Ezt élem most én.

Köszönöm szépen mindenkinek a követést, megyünk tovább töretlenül előre!

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).