Lakott lakások specialistái lettünk

Lakott lakások specialistái

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy időnként a piaci folyamatok hatására az adott időszakban elektromosan felújítandó lakások “típusai” változnak. “Típusok” alatt itt most azt értem, hogy lakott-e a lakás vagy újonnan vásárolt, esetleg örökölt.

A tényleges különbség a kettő között abban van, hogy míg utóbbi kettő esetében egy általánosságban üres, vagy jóval üresebb lakást kapunk kézhez, addig egy naponta használt ingatlanban a kialakult életvitel minden “járuléka” megtalálható. Bútorok, ruhák, személyes holmik, stb.

Bár a vásárolt lakások esetében is előfordul (sajnos egyébként egyre gyakrabban), hogy egy felújítottnak nevezett lakásban éppen csak a villany felújítása felejtődött el véletlenül. Mert hát az nem látszik, ugye

Ilyenkor itt is vigyázni kell sok mindenre: csempe, konyha- és fürdőszoba bútor, járólapok, tapéták. Természetesen megvan a megoldás ilyen esetekre is.

A panellakás fajtájának (mikor épült, milyen szerkezetű, stb.) ismeretében a lehető legkevesebb bontással érhető el a kívánt eredmény: a felújított, biztonságos hálózat, ami mégis esztétikai szempontból is megállja a helyét, és a lehető legkevesebb helyreállítási munkát vonja maga után.

Ügyfeleink mindig meglepődnek azon, hogy mi mindent ki lehet hozni 1-1 lakás elektromos hálózatának felújításánál, pl. költségesebb gipszkarton megoldások nélkül is. Tudásunk és tapasztalatunk szerencsére sokat segít, híven tükröződik ez a visszajelzéseken is.

Köszönjük a bizalmat!

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Havannai nyaralás
Villany Péter

Havannai nyaralás

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos furcsasággal találkoztam, hogy több mint sok (talán

hagyd dolgozni az urakat
Villany Péter

„Hagyd már dolgozni az urakat!”

Nem tudok elszakadni a csendes pihenő témakörétől. De az a helyzet, hogy az évek során annyi ezzel kapcsolatos „anomáliával” találkoztam, hogy több mint sok (talán

Csendes pihenő
Villany Péter

A csendes pihenő

A “csendes pihenő” nevű találmány egy igen különös “állatfaj”. Bár nem egészen így hívják, és általában ezen a néven csak én és kollégáim emlegetik (néha