Ki van ez cserélve!

Egy felmérés alkalmával újra találkoztam a sztorival, és erről mindig az Üvegtigris egyik jelenete jut eszembe. Gaben mondja Lalinak:

“Itt van ez a napszemüveg, ezt 2500-ért vettem.
Boltba’ mennyi?
300. Mondjuk ezzel pont át…sztak.”

Fiatal nagyon szimpatikus srác örökölt egy társasházi lakást. Zsaluzott, egy picit régebbi kiadás, mint a “hagyományos” panel, ami lényeges. Ugyanis ezekben a típusokban a többnyire már duplaszigetelt vezetékek a falakban, a vakolat alatt elrejtve kerültek szerelésre.

Némelyeknél az akkori előírásoknak megfelelően törésgátlás okán egy darabka csövet is beraktak a kapcsolók-konnektorok bevezető szakaszára. Ennek aztán mindenki megörül, mert azt gondolhatják, hogy úgynevezett húzható a lakás. (értsd: a régi ki, az új be, gyakorlatilag rombolás nélkül)

“Ügyes szakijaink” ezt tényt használták ki, amikor bizony nem kis pénzért ezelőtt néhány évvel a nagymamának “eladták”, hogy ezt cserélni kell, és most jutányos áron, rombolás nélkül 2-3 nap alatt meg is csinálják. Aztán mivel a szomszédasszony is “befektetett”, ezért aztán nem lehetett nemet mondani (az egyébként akkori árakon számolt tényleg korrekt árakon).

Tán a hálózat komolyabb szétégéséig (aminek voltak már jelei) nem is derült volna ki, ha az új tulajdonos nem alakítja át a konyhát, és új dugaljak kialakításához nem hív olyan villanyszerelőt, aki ismeri ezeket a típusú lakásokat és a lehetőségeket (aki pedig én voltam).

Megnéztem egy-két szerelvényt, leszedtem őket, a lakáselosztóba is belekukkantottam.

“Figyi, ez full alumínium, itt a lakáselosztón és a szerelvényeken kívül nem lett cserélve semmi.” – “Az nem lehet Péter. A nagyi 400 ezer Forintot fizetett érte! Ki van az cserélve!” – “Az lehet, hogy annyit fizetett, de hogy nem cseréltek semmit sem, az tuti fix.”

“Ne mondd már nekem! Még mondta is a mama szegény, hogy húzható volt a lakás, nem romboltak semmit sem. Ott a cső is, nézd már!” – “Te Miki, persze, hogy ott a cső, meg ott van a dupla szigetelt alumínium is, nézd.” – “Á, az réz Péter.” – “Ez ugyan nem. Nézd a színét.” – “Látom, de biztos csak el van oxidálódva a vége, ahogy be volt kötve.”

Szó szót követett, végül az egyik szoba dugaszoló aljzatában lévő már 10 centiméterre visszaégett vezetéket bontottunk vissza, hogy lássuk, tényleg nincs csövezve a lakás és hogy minden az eredeti, de már nem túl jó állapotokat tükrözi.

Tanulság: nem mind arany, ami fénylik. És persze nem mind réz, ami alumínium.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem