Villanykörte termesztés

Lehet tudjátok, lehet nem, de életem párja, kedves feleségem Kati, kertészmérnök. Hogy hogyan került a villanyszerelés közelébe, és hogyan lett ez a szakmája, az már egy másik történet, de nem nehéz kitalálni.

Szóval ő mint hivatásos, de szakmáját csak szűk családi körben gyakorló kertész, ebbéli minőségében irányítja a kerti munkálatokat. Ez számomra többnyire komolyabb fizikai munkálatokkal jár, így nem rajongok túlságosan érte. De gyorsan megtanultam, hogy a befektetett energia utólag itt is hasznosul: a látvány és az ízvilág bizony kárpótol.

Ha már villanyszerelés, és Villany Péter, és kertészet, akkor egy kedves ismerősöm facebook posztja jutott eszembe. Megkérdezte a ChatGPT-t, hogy hogyan kell termeszteni a villanykörtét. A válasz nagyon mulatságos volt, még pálinka is készült belőle!

Ekkor eldöntöttem, hogy írok majd erről, mert bizony mi itthon, mint villanyszerelők, termesztünk villanykörtét! Igaz, hogy ez nem körte, hanem paradicsom, de zseniális, mert olyan formája van némelyiknek, mintha kicsi E14-es foglalatú villanykörte lenne.

Többféle színben is léteznek nálunk. Néhol pedig az előző évben lehullott “példányokból” kelnek ki az új évben, az új tövek. Csodálatos dolog a kert, így a villanyszerelés mellett ez az egyik nagy kedvencem.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Lámpa Flóra

Nagyon szeretek kirándulni. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert erre alkalmunk is van és volt. Most a hirtelen jött nagy melegek beköszöntével a barlangokat részesítettük előnyben. Egy

Villany Péter

Cseh Laci, a villanyszerelő

“Hű, figyelj má’ Karcsi, ez nem ő? Tudod, tudod, tudod… na az a híres csávó, az a magas. Jajjjj ne már, biztosan tudod! Az a

Villany Péter

Ha április, akkor világbajnokság!

Az évnek egy bizonyos időszakát nálunk mindig nagy várakozás övezi. Ilyenkor a “Villany Péter Family” összecsomagol, felül a buszra, és nyakába veszi a világot. Nem