Energia díj a magánegészségügyben

A cím megtévesztő lehet, mert csak kiindulási alapja egy ténynek, ami felett sokan elsiklottak tavaly év végén (többes tapasztalatból tudom). Ugyan a szolgáltatók elviekben minden ügyfelet értesítettek, ennek ellenére lettek “áldozatok”. Nem hibáztatok senkit sem, teljesen lényegtelen, és minden helyrehozható még.

Kedves kollégámnak megszületett az első gyermeke, innen is gratulálunk nektek! Sok boldogságot, egészséget meg minden, de majd személyesen is!

Korábban feleségével a várandósság alatt bizonyos szolgáltatásokat a gyorsabb és biztosabb haladás érdekében a magánegészségügyben vettek igénybe. Ennek egyik utolsó felvonásaként nemrég a szokásoknak megfelelően bejelentkeztek vizsgálatra online. Rutin dolog, nem volt gond vele.

Az eddigiekkel ellentétben hívták őket, hogy fixálják az időpontot, és elmondták, hogy az amúgy sem csekély díjon felül még 990,- és 10.990,- Forint közötti energia díjat is fel fognak számolni. Értetlenül álltunk az események előtt. A megvilágosodás egy másik ügy miatt következett be.

Az a helyzet ugyanis, hogy 2022. december 31-ével véglegesen változott a nem lakossági fogyasztók egyetemes szolgáltatásra való jogosultsága. Már előtte is bizonyos lépéseket meg kellett tenni, de nem feltétlenül erről szóltak a hírek. Adott esetben, ha ezek a lépések elmaradtak, a felhasználó nem tapasztalt változást.

Azonban 2023. január 1-jétől a protokollnak megfelelően minden ilyen cég bekerült abba a kalapba, ahol a szolgáltatás ellátása biztosított ugyan, de egy jóval magasabb, versenypiaci áron. És ha nem készültek fel időben, például a növekvő energiaárak szolgáltatásokba való beépítésével, akkor történhet meg ez a “vészhelyzeti” megoldás.

Sajnos nem tud mást tenni, mint vagy lenyelni veszteségként ezt az összeget, vagy ilyen és ehhez hasonló megoldásokat alkalmazni. Hogy ez jó-e vagy sem, azt nem tisztem eldönteni, hiszen én mint villanyszerelő, az általam felújított hálózatok biztonságos működéséért felelek, a cégek kommunikációjáért nem.

Mindenesetre az látszik, hogy aki nem foglalkozott időben a témával, az most ugyan nem megoldhatatlanul, de bajban van.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

“Péter, tudja miért választottam magát?” - hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz magában hordozhatja a további fejlődést lehetőségét, és a megerősítést, hogy az irány jó.
Villany Péter

Tudja miért választottam magát?

“Péter, tudja miért választottam magát?” – hangzott el a kérdés telefonban. Általában én szoktam ezt megkérdezni kíváncsiságból és tanulási vágyból. Mert az erre adott válasz

Olyan, hogy garancia, jogilag nincs. A szóbeszéd használja, és valójában a jótállás köznyelvi formája, létezőnek tekinthető. Jótállás és szavatosság jogilag is létezik, mindkettő egy adott ügymenetet jelent.
Villany Péter

Garancia: Játék a számokkal?

Teljesen jogosan felmerül ez a kérdés ügyfeleink részéről, hogy vállalunk-e garanciát és hogy mennyi garanciát vállalunk a munkánkra? Fontos része kellene legyen a kivitelezésnek, de

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez alól nem kivétel a villanyszerelői szakma sem. És lehet meglepő lesz annak, aki nem tudta, de ez idén már a 33. ilyen rendezvény.
Villany Péter

Konferenciázgatunk

Manapság nagyon divatos dolog, hogy ha valami olyan dolog akad, amit át kell beszélni, vagy meg kell mutatni a világnak, akkor szervezünk egy konferenciát. Ez