Eltévedtünk – Paneleket néztünk Balatonfüreden

Eltévedtünk - Paneleket néztünk Balatonfüreden

Szabadságon vagyunk… Hirtelen ötlettől vezérelve – és elkerülve az út szűkítéséből adódó nem kicsi torlódást – más irányba indultunk haza.

Telefonos segítséget és GPS-t nem vettünk igénybe, a „majd én megmutatom” sokat szokott segíteni az önbizalmomon.

Azt tudtam, hogy van ott egy út, ami átvisz a szőlők alatt a falvakon, és azt is tudtam, hogy kelet felé kell tartanom. Éreztem, ha megtalálom, akkor onnan már minden rendben, valószínű ismerős lesz a táj.

Csak az a bizonyos „odáig” lett kalandos, mert az utak valahogy mindig elfordultak a keleti irányból, és mindig másik utcára kellett rátérni, hogy tartsuk az irányt.

Így találtunk rá Balatonfüred panel lakótelepére. Egy ideje elő-előfordulunk a környéken, de ezt még nem láttam, nem is tudtam róla. Megmondom őszintén nem nyaralóövezetnek tűnt, inkább állandó lakhatásra tervezettnek. De ennek utánanézek majd kíváncsiságból.

Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Panelszerelem

Ez most nem egy csöpögős love-story lesz, és még csak arról sincs szó, hogy a szerelmemet, életem párját egy panelház környékén ismertem meg. De ezer szállal kötődöm a nagy szürke tömbökhöz.

Villany Péter

Szárítógép – Érdemes venni?

Az elmúlt időszakban (de előtte is jellemző volt) kettő kérdés mindig felmerül azokban a párokban és családokban, akik panellakást vesznek vagy újítanak fel. Az egyik a konyha elrendezésének kérdése. Kevés olyan panellakás van, ahol a konyha tágasnak mondható, és akár még ebédelni is lehetne benne.

Villany Péter

A tűzoltó készülék nem luxus

De nem ám! Idehaza csak bizonyos körülmények között kötelező, de ha én lennék felelős ezekért a dolgokért, akkor minden autóban és minden háztartásban előírnám a tartását. (Barátomtól tudom, hogy hajókon például kötelező!).