Egyre több a szárítógép és a klímaberendezés – Érezhető a növekvő energiaigény

Napi téma sajnos, nem tudjuk kikerülni. S bár túl sokat tenni ellene önerőből nem tudunk, de az energiahordozók árának növekedése (és a kínálat beszűkülése) magával hozza az energia árának növekedését.

És minket, mint villanyszerelőket elsősorban a villamosenergia árának növekedése érdekel. De talán nem is maga a növekedés érint, hanem az előállítása, és ezáltal a rendelkezésre állása. Ennek alakítása és kialakítása lesz az egyik legérdekesebb kérdés a következő időkben.

Amiért lényeges ez, az a növekvő energiaigény. Nagyon jó érzés, hogy már több mint 10 éves távlatból szemlélhetem az eseményeket. És még jobb érzés, hogy ennek a 10 évnek szinte tökéletesen dokumentált előélete van, ami a lakások elektromos felújítását illeti.

És ezen belül is elsősorban a használt anyagok, a kért kiállások (konnektorok, csatlakozók) és ezen keresztül az adott lakásban használni kívánt gépek mennyiségét is vissza tudom követni. Ezt valamelyik nap kíváncsiságból meg is tettem, és a címben is jeleztem: érezhető az energiaigény.

Míg 10 évvel ezelőtt többségében a konyhában mindenki maradt a gáznál, esetleg a sütő volt elektromos, mosogatógép és klíma ritkán került beépítésre. (bár a kiállást gyakran előkészítettük)

5 évvel ezelőtt alap lett a klíma legalább 1 szobában, a mosogatógép szintén elvárás minden konyhabútor terv esetén, és már 10 lakásonként szárítógép is előkerült. A gáz még mindig alap maradt, de a sütő szinte kivétel nélkül elektromos.

És napjainkban?

Hát a klíma alap, sütő alap, mosogatógép alap, és az utóbbi idők történései okán szinte mindenhol ki kell építeni legalább kiállás szintjén, hogy elektromos főzőlapot lehessen üzemeltetni. És a szárítógép is elkezdte hódító hadjáratát.

Bár mondhatnánk, hogy nem gond, mert most már minden energiatakarékos, és A+ meg AAAAAAA+++++++. Ez teljesen igaz, hiszen gyártói törekvés a hatékonyság növelése. (ami emellett jó marketingfogás is) DE!

És most jön a csúnya de!

Ha valamilyen eszköz 20%-al kevesebb energiát fogyaszt, de 1 helyett 2 van belőle, akkor összességében mégiscsak többet fogyasztanak. És érdemes távolabbról, ilyen szemszögből vizsgálni a szituációt, amikor azt mondom, hogy érezhető a növekvő energiaigény.

Picture of Villany Péter

Villany Péter

Legutóbbi írások

Villany Péter

Klíma nélkül?

Nemrégiben futottam bele olyan társasházba, ahol képzeljétek, nem lehet klíma. De csak az úgynevezett utcafronti lakásokban, merthogy az önkormányzat tájképi “nemtudommire” hivatkozva megtiltotta azt. Mint

Villany Péter

A 3P jelenség

A gondolat nemrégiben született. Fiatal kollégámmal sétáltunk a sűrűn benőtt “lakótelepen”, és ő állapította meg, hogy itt aztán mennyi minden van. A 3P jelenség jól

Villany Péter

„Csak csendben, csak halkan”

A felmérések alatt sokszor felmerül, hogy a szomszédok által keltett zajok – például beszéd, televízió, háztartási gépek működése – könnyen áthallatszanak-e és ha igen, mennyire