Nem panaszkodhatom, az élet szeret. Azonban olyan mérvű nyomás nehezedik rám az elmúlt időszakban, amit nagyon nehéz jól kezelni. Egyik napon bevillant az érzés, hogy én bizony már átéltem ezt!
Ezen kalandom körülbelül 8-9 évvel ezelőtt történt, amikor elkezdtem behatóbban foglalkozni a villanyszereléssel. Adta magát a lehetőség, és én szoros kezekkel megragadtam…
…a vésőgépet főleg.
Merthogy bizony – az új és régi kollégáknak is mindig el szoktam mondani – én 3 évig szinte csak a kuli munkát végeztem. Komoly fizikai megpróbáltatás volt. Pláne úgy, hogy hajnalban meg réteseket szállítottam. 3:30-kor keltem, “körbeszaladtam” a boltok között a sütikkel.
7:30 körül általában meg már az adott heti lakásnál voltam. Délelőtt-délután “véstem”, ragasztottam, kábeleket fektettem, gipszeltem. És ez ment hétfőtől péntekig. Hazamentem, leültem, és szinte elaludtam.
Matyi fiam ekkor született, és néha a babzsákokon terültem el, miközben ő meg ugrált rajtam. Akkortájt éreztem ezt, mint most. Emlékszem, hogy feszegettem a határaimat, és hogy ezt az időszakot egy komoly döntés és változás követte.
Vajon így lesz ez most is?
